Életmód

Tiltakozik a CBA szexista Icukás reklámja ellen az Egyenlítő Alapítvány

Valóban nem túl ízléses, és semmi célja nincs.

„Mi, az Egyenlítő Alapítvány tagjai tiltakozunk a CBA 2019 nyarán közzétett CBA Piros című reklámja ellen, és annak leállítását kérjük” – írja az alapítvány közleményére hivatkozva a 24.hu.

Úgy vélik, a bikinis lányokat különböző helyzetekben bemutató reklámfilm szexista és ízléstelen, nem mellesleg sértő is, a Reklámetikai kódexben lefektetett elveket semmibe véve a nőket megalázó és sértő módon ábrázolja.

A reklámban a nők vetkőznek, amit egyrészt az üzenet nem indokol, a meztelenség öncélú, másrészt pedig a szájukba adott „pirossal”, gesztusaikkal és mozdulataikkal szexuális aktust imitálnak.

Az Egyenlítő Alapítvány felhívja a figyelmet, hogy a reklámtörvény értelmében tilos az olyan reklám, amely a gyermekek és a fiatalkorúak szellemi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja, különösen többek között, ha szexualitásra utal.

Azt kérik a CBA vezetőségétől, hogy állítsák le a reklámfilmet, vagy módosítsák.

Felkérik továbbá az MRSZ-t, a MAKSZ-ot és a Fogyasztóvédelmi Hatóságot, hogy tegyék meg a lépéseket a reklám leállítására, amennyiben a reklámozó nem állítaná le a reklámot a következő napokban.

(Kiemelt kép: Youtube)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top