Csak gyalázkodást kapott a túlsúlyos család

A család túlsúlyos, valóban minden tagjának lenne mit leadnia, de az anya úgy érzi, nem érdemeli meg azt a gyalázkodást, amit a közösségi médiában kapott.

„Egyikünk sem kövér, de valóban túlsúlyosok vagyunk, éppen ezért kértem segítséget egy sporttal kapcsolatos csoportban. De csak támadást kaptam.”

Naponta tíz kilométert gyalogolnak (Fotó: Pexels.com)

Az anya elmesélte, hogy életmódváltásra készül az egész család, ugyanis a fogyókúrák soha nem működtek. Mindketten kövér gyerekek voltak a férjével, akik már otthonról hozták a rossz étkezési szokásokat, és ezeken sajnos azóta se sikerült változtatniuk.

Az esküvőjükre ledobtak pár kilót, az ott készült fotókon olyan karcsúak, mint sem előtte, sem utána soha. Ha akkor sikerült, most is sikerülnie kéne, annak ellenére, hogy közben eltelt tizenöt év, és felszaladt tizenöt-húsz kiló. A nő pénztárosként szinte alig mozog a munkahelyén, de még így is sokkal többet, mint a férje, aki kamionsofőr, és sokszor tíz órát vezet úgy, hogy csak egyszer áll meg pár percre átmozgatni a végtagjait.

A házasságkötésük után boldogan vették be magukat a közös konyhába, és az egyetlen valódi hobbijuk a sütés-főzés lett. Aztán megszülettek a gyerekek, a férj elment kamionozni, és a pénztárosmunkával járó egész napos ülés sem segítette a kilók leadását.

Nem a junkfoodtól híztak meg (Fotó: Pexels.com)

„Rákaptunk a hobbifőzésre nagyon. Mi nemcsak néztük a Jamie Oliver-műsorokat, hanem el is készítettük a recepteket, majd továbbléptünk Heston Blumenthalra. A férjem mindig különlegességeket hozott az útjairól, és egyre csak híztunk, annak ellenére, hogy minden januárban komolyan megfogadtuk, hogy lefogyunk. Két hétig mindig ki is tartottunk.”

Mindig volt remény a fogyásra. Ha majd megszületnek a gyerekek, ha majd óvodába járnak a gyerekek, ha majd a nyaralás alatt sokat kirándulnak, ha majd vége a kánikulának, és lesz kedvük mozogni, ha majd vége a télnek, és tovább lesz világos.

Természetesen a gyerekek születése után se lett jobb a helyzet, sőt még egy pár kilót felszedtek. Eleinte abban bíztak, hogy majd sokat kell rohangálni a gyerekek után, és az elegendő sport lesz. Utána következett az az időszak, amikor már nagyokat lehetett sétálni a srácokkal, de természetesen ez sem volt elég a felesleges kilók leadásához, sőt az sem, amikor hetente kétszer elmentek családostul kocogni. A hatalmas ebédeket és vacsorákat nem lehetett negyedórányi sétával ellensúlyozni.

Nem minden segítő csoportban jó szándékúak a tagok (Fotó: Pexels.com)

Mivel jó minőségű ételeket ettek, és nem junkfoodot, egyszerűen nem voltak hajlandóak még maguknak sem beismerni azt, hogy sokkal több kalóriát visznek be a szükségesnél. Az anyát viszont nagyon zavarta, hogy nem kaphatott magára csinos ruhákat, és attól is félt, hogy az egyre kamaszodó gyerekeit is hátrány éri előbb-utóbb a súlyuk miatt. Legkevésbé az apa aggódott a saját súlya miatt, pedig pont neki kellett volna a legtöbbet fogynia: kezdett veszélyessé válni a mozgásszegény életmódja miatt hatalmasra nőtt pocakja.

„Amikor rátaláltam a segítőnek mondott csoportra, azonnal beléptem. Mivel láttam, hogy sokat töltenek fel fotót magukról, én is azzal kezdtem a bemutatkozást. Azt persze nem figyeltem meg, hogy abban a csoportban mindenki sportos, és csupán tökéletesebbé szeretnék tenni a számomra addig is hibátlannak tűnő testüket. A mi családi képünkön épp strandon voltunk, ahol tényleg minden látszott, amitől meg szerettünk volna szabadulni, még a lángos is a kezünkben.”

A fotó mellé az anyuka pár mondatot is mellékelt, leírta, hogy életmódot szeretne váltani, de véglegesen, és abban is tanácsot kér, hogyan tudná a család többi tagját is motiválni.

Bár érkezett pár jó szándékú komment is, a legtöbbje nagyon bántó volt.

Mindezt egy olyan csoportban, amely elvileg a fogyókúrázókat segítette volna.

„Érdekes, de teljesen máshogy reagáltam, mint ahogy előtte gondoltam volna magamról. Nem szomorodtam el, nem kezdtem enni bánatomban, nem is álltam le megvédeni magam vagy vitatkozni a kommentekkel, egyszerűen töröltem a fotónkat, és kiléptem a csoportból. Az az igazság, hogy a stílust leszámítva tulajdonképpen igazuk volt, ráadásul én voltam rossz helyen. Kerestem egy olyan csoportot, ahol előtte és utána képeket posztoltak magukról a tagok, így láthattam, hogy megértenek majd.”

Sikerült is találni egy olyan közösséget, ahol teljesen más volt a stílus. Ennek ellenére az első pár héten csak olvasgatott, aztán miután rá tudta venni a családtagokat is az életmódváltásra, feltöltötte ugyanazt a képet, annyi kiegészítéssel, hogy a fotó elkészülte óta négyen már összesen hét kilóval kevesebbek, de még hátra van legalább negyven.

„Még mindig megdobban a szívem, ha látom, hogy egy komment érkezik a posztom alá, pedig megszokhattam volna, hogy ez nem az a csoport, ahol leoltanak a súlyom miatt. Különben is, azóta eltelt négy hónap, és a kitűzött cél felénél járunk már, legalábbis ami a leadott kilók számát illeti. Én minden este tíz kilométert gyalogolok a gyerekekkel, sőt néha pár száz métert kocogunk is. A férjem még csak az evésre figyel oda, mégis ő fogyott a legtöbbet. Vettünk lépésszámláló karkötőt is, ijesztő látni, hogy a diétánk kezdetén két-háromezer lépést tettünk csak meg naponta, manapság pedig tizenötezret. A lángosos fotót pedig egyáltalán nem bánom, ki is nyomtattam, kint van a hűtőszekrényen, a legjobb helyen, hogy ritkán nyissam csak ki a hűtőajtót!”