Életmód

Vitiligós babákat horgol gyerekeknek a vitiligós nagypapa

Új hobbit keresett magának és segíteni is szeretett volna.

A 64 éves brazil nagypapa, João Stanganelli vitiligóval él a harmincas évei óta. A vitiligo (vagy bőrfestékhiány), a bőr tartós, pigmenthiányos foltokkal járó rendellenessége, a pigmenttermelő melanociták működésének kiesése miatt. Az érintett bőrfelület fehér hatást kelt, a foltok változó számban és kiterjedésben lehetnek jelen. A külsőleg látható elváltozások miatt a vitiligósokat sokszor kíváncsi tekintetek kísérik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hoje tive o prazer de conhecer e receber @giih_si e @tiraway , nosso novos amigos!!!

João Stanganelli Junior (@joaostanganelli) által megosztott bejegyzés,

Tudja ezt João is, aki éppen ezért szeretett volna vitiligós gyerekeken segíteni. Nemrég ment nyugdíjba vendéglátós állásából, és keresett magának egy hobbit. Ez lett a horgolás.

João pedig összekötötte a kellemeset a hasznossal, vitiligós babákat horgol gyerekeknek. Elsőként unokájának mintázta meg saját magát, hogy a kicsi mindig emlékezzen rá. Látva a baba sikerét, úgy döntött, ezzel segít a gyerekeknek, horgol nekik egy hasonmást. Azóta pedig nem csak gyerek, de felnőtt megrendelői is vannak.

(Kiemelt kép: João Stanganelli/Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése