Életmód

Két hétig gyerekek nyaraltak a tiszalöki börtönben

Vannak gyerekek, akik a nagymamánál nyaraltak, mások a Balatonnál töltötték a szünetet. És néhányan a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Kéthetes nyári tábort szervezett a tiszalöki börtönőrök gyermekei számára az intézet vezetése. A gyerekek a börtön falai között nyaralhattak. 

„Kísérleti jelleggel indult  a tábor 2017-ben, amelynek az volt a célja, hogy a nyári szünidő tízhetes ciklusa alatt, minél kevesebb pénzből, két hétre tehermentesítsük a munkavállalóinkat – elevenítette fel az előzményeket Pappné Baranyi Edina bv. főhadnagy, az intézet sajtóreferense.

Nyári tábor a tiszalöki börtönben (Fotó: Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet))

Nagy felelősséget vállaltunk azzal, hogy nem külső helyszínen, hanem bent, az intézet falain belül volt a tábor helyszíne. Ez a felelősség abból adódott, hogy a gyerektábor ideje alatt egyszerre biztosítottuk a felügyeletet, az ellátást, a programokat, valamint a kollégáink zavartalan szolgálatellátását. Nagymértékben megkönnyítette a dolgunkat az, hogy az intézet teljes munkavállalói köre maximálisan tolerálta a néha túlzottnak tekinthető hangzavart, és egyben teljes mértékben segítették a program megvalósítását.”

A szülők nyáron sokszor nem, vagy csak nehezen tudják megoldani a gyermekeik elhelyezését. Legtöbb esetben a nagyszülők támogatását kérik vagy a gyakran magas költségen meghirdetett táborokba íratják be gyerekeiket. Persze fontos a tábor programja, az ellátás és a biztonság megszervezése is. A börtöntáborban nem volt hiány biztonságérzetből.

Kézműves-foglalkozást is tartottak a gyerekeknek

„A napirend egyszerű volt. Reggel a kollégákkal érkeztek a gyerekek is, mintha együtt jöttek volna dolgozni. Míg a szülők végezték a feladataikat, addig a gyerekek biztonságban voltak. Munkaidő végén pedig egyszerre távoztak az intézetből. Láthatták, hogy hol dolgozik anya vagy apa, napközben egy-egy pillanatra találkozhattak, mindeközben pedig egész napos elfoglaltságot biztosítottunk számukra. A nap ritmusát csupán csak a tízórai, az ebéd és az uzsonna akasztotta meg, közötte sportfoglalkozások, zene, tánc, kézműves-foglalkozások, társasjáték színesítették a programot. Persze a sláger a bungalóépítés volt és a csocsó. A két hét alatt kirándultunk is. Jártunk tanyalátogatáson, meglátogattuk Miskolcon a Pannon-tenger Múzeumot, Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpontot, voltunk Nyíregyházán moziban, részt vettünk a Tiszavasvári Városi Könyvtár nyári papírszínházi előadásán és foglalkozásain, valamint a Tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum programjába is bekapcsolódtunk. Összesen 45 gyermek vett részt a táborban, akik közül a legifjabb szinte alig múlt kétéves.

Nem csak börtönben voltak

A program megvalósításához támogatást nyújtott számunkra a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet vezetése és személyi állománya, az intézetet fenntartó KÉSZ Kft., illetve a munkavállalók által létrehozott Tiszalök Csillaga Kulturális és Segélyező Egyesület. Az idei tábort az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt »Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása« című pályázaton elnyert támogatásból finanszíroztunk, amelynek céljai között intézeti közösségfejlesztő programok is szerepeltek.

Az nlc-vel már járhattál a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, akkor egy életfogytiglanra ítélt anyát látogattunk meg. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top