Életmód

3 millió forintot csalt ki a férfitől a szélhámos nő

Munkával kecsegtette, házat mutatott, pénzt kért, aztán mintha visszatért volna az élettárs.

A police.hu közleménye szerint közel 3 millió forintot adott egy kecskeméti férfi egy szarvasi nőnek azért, mert a nő azt ígérte neki, hogy összeköltözik vele. A 65 éves nyugdíjas férfi Kecskeméten találkozott a nővel és a nő élettársával. Mivel kapott tőlük egy munkaajánlatot, elment velük Szarvasra, ahol dolgoznia nem kellett, nem kényszerítették őt semmire, és fizikailag sem bántalmazták. Eltelt pár nap, mikor is a nő azt mondta, hogy az élettársával megromlott a viszonya, és szakítani akar, a kecskeméti nyugdíjasnak pedig azt ígérte, hogy ha segít neki felújítani a házát, akkor együtt beköltözhetnek. Sőt, bejelentette a férfit a felújítandó ház címére, és pont ez az oka, hogy a férfi komolynak gondolta a nő szándékát. Hitelt intéztek, aláírta a szerződést, kivette a bankból a pénzt, és odaadta a közel 3 millió forintot a nőnek. Úgy beszélték meg, hogy pár nap múlva ügyvéd előtt írnak egy szerződést arról, hogy a pénzt kölcsönadta és beleírják azt is, milyen határidőre, milyen részletekben fizeti vissza neki a nő a teljes összeget. Ezek után azonban a férfi úgy látta, hogy a nőnek mégsem romlott meg a kapcsolata az élettársával, és úgy gondolta, hogy a nő becsapta.

A férfi a Budapesten élő volt feleségét hívta fel telefonon, neki mondta el, mi történt vele, illetve azt, hogy vissza akarja kapni a pénzét, és vissza szeretne menni Kecskemétre. A volt feleség 2019. október 14-én tett bejelentést az egyik budapesti kerületi rendőrkapitányságon, a Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei még aznap megkeresték Szarvason a kecskeméti férfit és biztonságba helyezték, kérésére egy szociális otthonba vitték. A szarvasi nő önként átadta a rendőröknek a közel 3 millió forintot, amit a nyomozók lefoglaltak és visszaadnak a férfinak. A kapitányság bűnügyi osztálya csalás bűntett gyanúja miatt nyomoz.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy kockázatos ismeretleneket rövid idő után a bizalmunkba fogadni. Idegeneket, alkalmi ismerősöket ne avassanak be magánügyeikbe, ne beszéljenek velük anyagi helyzetükről! Pénzügyeket, hitelfelvételt, ingatlanokkal kapcsolatos ügyleteket csak személyesen, ha szükséges, megbízható hozzátartozójukkal intézzenek, és először mindig ismerjék meg a feltételeket, olvassák el, amit aláírnak!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top