Életmód

Ezek a nők életükben csak egyszer vágatnak hajat

A Red Yao közösség nőinek körében a haj szent dolog. Egyetlen hajvágástól eltekintve egész életükben növesztik, és még a kihullott szálakat is gondosan megőrzik.

A kínai Longji rizsteraszok környékén élő Red Yao közösség hagyományai szerint minél hosszabb valakinek a haja, annál tovább él. A közösség lányai és asszonyai épp ezért egész életükben növesztik a hajukat, csupán egyetlenegyszer vágatnak belőle, 18 éves korukban, abból az alkalomból, hogy elérték a felnőttkort. A levágott hajat azonban ekkor sem dobják szemétre, hanem  elcsomagolják, és gondosan megőrzik.

red yao tradíció hosszú haj

(iStock)

Nemcsak a levágott hajukkal tesznek azonban így, hanem minden egyes szállal, ami kihullik. Az elhunytaknak végül az életük során összegyűjtött összes hajukat a fejükre csavarják, és úgy temetik el őket.

Egyesek a folyóban, mások kútból húzott vízzel mossák a hajukat, de vannak olyanok is, akik azt a vizet használják a hajmosáshoz, melyben főzés előtt megmosták a rizst. Akadnak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy ez utóbbinak köszönhetően marad fényes és egészséges a hajuk, mások viszont már samponra váltottak. Akik nem engedhetik meg maguknak a hajszárítót, általában a földre fekszenek, és hagyják, hogy a nap szárítsa meg hosszú tincseiket.

(iStock)

Akadnak köztük, akik szívesen megmutatják a hajukat, mások viszont fekete kendő alatt rejtegetik. A tradíció szerint azoknak a nőknek szabad mutogatniuk a hajukat, akik már férjhez mentek és gyermeket szültek. Igaz, ma már nem mindenki tartja be ezt a szabályt.

via

(Nyitókép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top