Már lemezszerződése is van: rajong a világ az aluljáróban áriázó hajléktalan nőért

A történet azzal kezdődött, hogy október elején a Los Angeles-i rendőrök egy nem mindennapi hajléktalan emberről készítettek felvételt. A középkorú nő az egyik helyi aluljáróban adta elő elképesztő profizmussal Puccini egyik áriáját, nevezetesen az O mio babbino carót a mester híres egy felvonásosából, a Gianni Schicchi című operából. A felvétel szinte azonnal elterjedt, miután felkerült a Los Angeles-i rendőrség Twitter-csatornájára – mára milliók látták világszerte.

Ennek apropóján a Daily Mail csapata a titokzatos, angyali hangú hajléktalan nő nyomába eredt, akiről azóta kiderült, hogy Emily Zamourkának hívják, a mai Moldáviában, az egykori Szovjetunió egyik legszegényebb régiójában született, és összességében elképesztő az élettörténete. Már a gyerekkora sem volt egyszerű, egy mélyen hívő adventista család kilencedik gyermekeként látta meg a napvilágot a moldáv kisvárosban, Basarabeascában, 1967-ben. Adventistának lenni akkoriban tiltott volt a szovjet birodalomban, de Emily (eredeti nevén Ludmilla Grekova) szülei a KGB állandó kitüntető figyelme ellenére is végig kitartottak hitük mellett.

Viszont a családnak nagy, egyben rendkívül nehéz döntést kellett hoznia, amikor legkisebb gyermekük íkét és féléves lett. Mivel az idő előrehaladtával Emily édesanyjának szívproblémái egyre súlyosbodtak, a kislányt örökbe adták. Így került Emily Leovába egy rokon házaspárhoz, Ivan és Ioana Zamorcához, akiknek nem született gyermekük. A kislány rendkívüli zenei tehetsége már akkor, nagyon korán megmutatkozott, így téeszdolgozó nevelőszülei, habár elképesztő szegénységben éltek, vettek neki egy hegedűt.

A zene volt a mindene

„Látszott rajta, hogy meg van áldva, mindig is nagyon művészies volt a lénye, a kisugárzása. Amikor zenét hallgatott vagy muzsikált, olyan volt, mint aki egy másik világban jár” – emlékezett vissza egyik gyerekkori barátja, aki hozzátette, hogy Emily nemcsak hegedült, hanem gyönyörűen énekelt, és megtanult zongorázni is. Ám a zenei sikereket beárnyékolta, hogy 12 évesen diáktársaitól megtudta: akiket vér szerinti szüleinek hisz, valójában nem azok. A kiskamaszt igencsak érzékenyen érintette, hogy ezt mindaddig eltitkolták előle. 

Emily ekkor úgy döntött, hogy fölveszi a kapcsolatot vér szerinti szüleivel és testvéreivel, akik időközben átköltöztek Szocsiba. Innentől amikor csak tehette, velük töltötte a szabadidejét, az iskolai szüneteket, rengeteget ingázott két családja között, végül azonban úgy döntött, hogy a bázisa inkább Leova marad, ahol szeretett zeneiskolája is működött. 1984-ben, 17 éves korában aztán felvételt nyert az Alecu Russo Balti Állami Egyetem zenepedagógiai tanszékére, hogy megvalósítsa nagy álmát, és zenetanár legyen belőle.

Hogy finanszírozni tudja egyetemi tanulmányait, rendszeresen ő takarított az egyetemen, ami nem volt ritka akkoriban a szovjet blokk országaiban. Közben rendkívül elhivatottan és alázatosan készült a zenei pályára, erősen koncentrált a tanulmányaira, hegedült az egyetemi zenekarban, és szólót énekelt a kórusban, ahol kitűnt a hangja a többieké közül. Volt hallgatótársai szerint Emily még két zeneóra közt is folyamatosan énekelt.

Már csak a galambok érdekelték

A férfiak eközben hiába érdeklődtek iránta, nem randizott senkivel: számára akkoriban csak a tanulás és a zene létezett. A diploma után, 22 évesen aztán hozzáment egy Anatolij Murga nevű orosz férfihoz Szocsiban, ám a házassága boldogtalan volt, a férje folyamatosan bántalmazta, és egy alkalommal még az orrát is eltörte. Emily ezt nem tűrte sokáig, hamarosan visszament a családjához Szocsiba, akik a Szovjetunió összeomlását követően sorban mind Los Angelesbe költöztek, és Emilyhez hasonlóan máig a város környékén élnek. A fiatal zenész 1994-ben, 27 évesen követte őket Kaliforniába, ám ő egy helyi kisvárosban telepedett le, ahol eleinte hostessként, majd pincérnőként dolgozott, miközben létrehozta a saját zenetanári praxisát. Ekkor lett egy amerikai partnere is, de nem házasodtak össze.

Emily elkezdett zenét írni egy helyi zenekarnak, de a lemez nem lett sikeres. Végül ő is Los Angelesbe költözött, ahol egy darabig a helyi adventista egyházi közösség oszlopos tagja volt, és a zene iránti szeretetét a hittel kombinálva gyerekeket tanított zongorázni a templomban, de testvérei elmondása alapján 2013-ban teljesen eltűnt a radarról. Mint utóbb kiderült, több súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie, ami vaskos egészségügyi számlákkal járt.

Emily 2017 óta élhet az utcán – ekkor mondott fel neki a főbérlője, saját elmondása szerint azért, mert a nőt egy idő után semmi más nem érdekelte, csak a galambok: sorban mentette a madarakat, a lakásban tartotta őket, és az összes pénzét rájuk költötte. Az énekesnőről egy idő után az is kiderült, hogy kényszeres gyűjtögető, aki minden létező holmival telepakolja a lakást. A kilakoltatás után családja egyébként többször is felajánlotta neki, hogy szívesen befogadják, de ő hajthatatlan volt, nem akart megszabadulni imádott madaraitól – vagyis bármennyire szürreálisan is hangzik, a galambok álltak közé és szerettei, illetve közé és a világ közé is.

Aluljáróból a zenei színpadokra

Innen már csak az utca és a lecsúszás várt rá, kisebb-nagyobb bolti lopásokkal, illetve időről időre börtönben eltöltött hónapokkal, majd drága, 10 ezer dolláros hegedűje ellopásával. A hirtelen és váratlanul jött hírnévnek köszönhetően viszont Emily ma már nem az utcán él, a videó óta ugyanis rengetegen ajánlották fel neki a segítségüket.

A Grammy-jelölt zenei producer, Joel Diamond például lemezszerződést kínált neki, és meghívta fellépni egy Los Angeles-i koncertre, hogy adja elő a nagyközönség előtt az áriát, ami híressé tette. A hajléktalanból lett sztárt egykori moldvai ismerősei is hívják haza, felajánlották neki, hogy tanítson zenét a szülővárosában. Ennek talán nevelőanyja, a ma már özvegy Ioana örülne a legjobban, aki sírva nyilatkozott arról, hogy mennyire szereti Emilyt, és máig mennyire hiányzik neki.