Életmód

Megölt egy nőt, majd elment egy Tinder-randira

Az új-zélandi férfit egy fiatal brit turista meggyilkolásával gyanúsítják, aki furcsa dolgokra keresett rá az interneten.

A 22 éves Grace Millane megölésével gyanúsítják azt az új-zélandi férfit, aki a vád szerint a Tinder társkereső alkalmazáson ismerkedett meg leendő áldozatával – írja a BBC-re hivatkozva az Index

Az ügy részleteiről az első bírósági tárgyaláson derültek ki további részletek. Millane egyedül utazgatott Új-Zélandon, mielőtt tavaly december 1-én nyoma nem veszett. A lány holttestét egy héttel később, egy alig elásott bőröndben találták meg. 

A 27 éves, meg nem nevezett vádlott tagadta, hogy megölte volna Millane-t. A vád szerint a találkozójukat követően a férfi megfojthatta a fiatal nőt. A védelem szerint a fojtogatás azonban kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális aktus része volt, a nő halála szerintük így baleset volt. 

Grace Millane halála megrázta Új-Zélandot: a helyiek emlékmenettel tisztelegetek a meggyilkolt brit nő előtt, fotója több ház falára is kikerült (Fotó: Getty Images)

A helyi főügyész szerint a találkozó során készült fotók alapján a férfi és a nő jól érezték magukat, csókolóztak is, így arra lehet következtetni, hogy mindketten beleegyeztek a folytatásba. A vádlott ugyan először azt állította, hogy a randi után mindketten hazamentek, később azonban ezt megváltoztatta. Az új verzió szerint durva szexuális együttlétre került sor, amelynek része volt a közös beleegyezésen alapuló harapdálás, fojtogatás és a másik megütése is. A férfi elmondta, hogy az aktust követően elaludt, és csak reggel fedezte fel a nő holttestét a padlón. 

A főügyész ezt cáfolandó azt mondta, hogy a nő testén lévő sérülések arra utalnak, hogy megpróbált ellenállni, de megfojtották. A feltételezett gyilkos ellen bemutatott bizonyítékok között szerepeltek a férfi internetes keresési előzményei is, amelyek szerint arra keresett rá, hogyan kell elrejteni egy holttestet, illetve, hogy mennyi idő alatt áll be a hullamerevség. 

Szintén az itt bemutatott bizonyítékokból derült ki, hogy a gyanúsított másnap egy újabb találkozóra ment egy másik, Tinderen megismert nővel, miközben Millane holtteste még mindig a lakásán volt, egy bőröndben. 

Az üggyel kapcsolatos tárgyalás várhatóan még legalább egy hónapig eltart. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top