Életmód

Vekerdy: Legyél, aki vagy

Az októberben elhunyt pszichológus szerint a felnőttek is nagyon fontos dolgokat tanulhatnak a gyerekektől.

Vekerdy Tamás gondolatait eleveníti fel egyik bejegyzésében a Zacc Caféblog szerzője. Az idén októberben elhunyt, nagyszerű gyerekpszichológus szerint a felnőttek nagyon fontos értékeket leshetnek el a gyerekektől: jelesen a spontaneitást és a kongruenciát.

Vekerdy Tamás fotó: Hernád Géza

A gyerekek mindig önazonosak – húzta alá Vekerdy a Librarius.hu-nak nyilatkozva. „A gyerek őszinte, spontán azonos önmagával, és ez legnagyobb értéke gyermeki mivoltának, ami visszafojtható, de akkor megváltozik, megromlik. Eljutunk a nevelés alapvető kérdéséhez, hogy melyiket fogadjuk el: »legyél, aki vagy«, és ehhez segítek megteremteni a környezetet és megismerlek. Nem ugyanaz, mint a »csinálj, amit akarsz«. Vagy ott van a másik út, a képmutatásra nevelésé, »legyél, akivé én akarlak tenni«, de ez az örök harcok útja – vélekedett a pszichológus. – Ahány gyerek, annyiféle érdem, intelligenciából nyolcféle létezik, de az iskola csak az értelmi intelligenciát kéri számon. Az iskolában megfelelés nem lesz azonos az életben való megfeleléssel, Churchill rossz tanuló volt, Petőfi megbukott, Stephen Hawking későn tanult írni, olvasni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top