„Ez egyfajta közös nyelv” – nagyvállalati-civil együttműködés azért, hogy nagyi és unoka megértse egymást

A Magyar TelekomLegyélteis! MOST generációs kampányának alapötlete nagyon egyszerű, de annál hatékonyabb: középiskolás diákok tanítanak nagyszüleik korabeli embereket az internet és a különböző „kütyük” használatára. A bizonyos értelemben szerepcserés oktatás „tanulópárokban” történik, egy-egy ilyen foglalkozás a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a szépkorú „diák” saját okostelefonjával érkezik, és az őt személy szerint foglalkoztató konkrét kérdésekre és problémákra kapja meg a válaszokat a másik féltől. A generációs szakadékok áthidalására is kiválóan alkalmas, országos méretű kampány megvalósulásához a Magyar Telekom partnereket keresett. A hatékony segítséget az olyan helyi civil szervezetek jelentik, akik nemcsak helyismerettel rendelkeznek az ország egyes városaiban vagy megyéiben, hanem jól kiépített, élő kapcsolatokkal is.

Valódi összefogás

Meleg Tamás, a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület által működtetett Civil Információs Centrum projekt menedzsere már hosszú évek óta kapcsolatban áll a dunántúli megye legkülönbözőbb szervezeteivel, egyesületeivel. Köztük a nyugdíjasklubokkal és az iskolákkal – vagyis azokkal, akik a kampány célcsoportját adják. „Tizenhat éve működünk Veszprémben – foglalja össze röviden Tamás, mivel is foglalkoznak. – Fő területünk a civil szervezeteknek nyújtandó segítség, tanácsadás jogi, pénzügyi, számítástechnika területen, de képzési szolgáltatásaink is vannak.” Az ország távoli felén, Borsodban is tevékenykedik egy olyan szervezet, amely „löketet ad” a helyi civil közösségeknek. „A Szikra Alapítvány 2004-ben alakult Miskolcon – tudjuk meg Papp Mónikától, a szervezet vezetőjétől. – Néhány civil értékek felé nyitott és lelkes magánember érezte fontosnak, hogy létrehozza. Ez volt az ötlet, a „szikra”, hogy olyan civil egyesület szülessen, ami képes más ilyen szervezeteket, kezdeményezéseket és közösségeket támogatni. Ez alatt nem pénzbeli adományokat, hanem szolgáltatásokat értünk.” Az alapítvány tevékenysége sokszínű és sokrétű, de az önkéntes munka támogatása mindig is a fókuszukban volt. A társadalomban pedig az önkéntesség iránt leginkább a harmincöt év alatti fiatalok, és az idősebb generáció tagjai nyitottak.  A Magyar Telekom kezdeményezése is ezt a két korosztályt célozza meg: az idősebbeket, akik nehezebben mozgognak a digitális térben, és a középiskolás diákokat, akik otthon vannak az okoseszközök használatában, és emellett ötvenórás közösségi szolgálatukat is teljesítik az oktatás keretein belül.

A nagyvállalat megkeresése pozitív fogadtatásra lelt mindkét szervezetnél (és azoknál a közösségeknél is, akiket idő és hely hiányában nem szólaltatunk meg.)  Meleg Tamás nap mint nap tapasztalja, hogy az idősek milyen hátrányokat szenvednek a mindennapok során. „Általános, jellemző probléma, hogy az unokák külföldre költöznek. Ők már nem fognak vezetékes telefonon kommunikálni, hanem a Facebookot, a Messengert használják. Ha a nyugdíjas erre nincs felkészülve, akkor el van vágva tőlük. De nem csak a kapcsolattartás lehet probléma, minden más információ az online térből jön. Szinte már az utcára sem lehet úgy kimenni, hogy valaki nem nézte meg előtte az időjárás-előrejelzést a neten. A nyomtatott információk lényegében háttérbe szorultak.” A dunántúli szervezet munkatársa nemcsak magát az ötletet méltatja, hanem a megvalósítás módját is. Nagyon hasznosnak tartja, hogy nincs előre meghatározott tananyag, hanem a nyugdíjas aktuális kérdései adják meg a „tanóra” gerincét. „Külön öröm, hogy a diákok tudnak kapcsolódni, ők is sokat tanulhatnak, nem csak a közösségi szolgálati igazolás miatt hasznos számukra.”

Papp Mónika és munkatársai számára szintén vonzó volt a programban az, hogy a közös tevékenység, a közös tanulás képes hidat verni az egymástól távol lévő nemzedékek közé. „Eddig is voltak olyan intergenerációs kezdeményezéseink, amik során fiatalokat és időseket közös tevékenységre ösztönöztünk. Ilyen volt a „Pogácsa a batyuban” program, ami során fiatalok és szépkorúak pogácsa mellett beszélgettek az értékekről. Mindig más témát határoztunk meg, volt, hogy az ünnepekről, máskor pedig a családról eszmecseréltek. A „Tánckoktél” programunk során a két nemzedék tánccal, zenével kapcsolatos szokásai voltak a középpontban.” A sokszínű, sokrétű tevékenységű alapítvány szervezett már akadályversennyel egybekötött „Kortúrát” a Bükkben, máskor a Miskolci Egyetem bölcsészhallgatóit vonta be idős emberekkel készített életút-interjúk készítésébe. Közben pedig mindig az a cél lebegett a szemük előtt, hogy segítsék az egymástól kissé távol lévők barátkozását.”

„A nyugdíjasok lelkesek, de a diákok nagyon leterheltek.”

A kezdeményezés gyakorlati megvalósítása sok munkát igényelt, és igényel most is. A civil szervezetek feladata a rendhagyó tanórák megszervezése, a résztvevők bevonása a programba. A munkatársaik arról számoltak be, hogy az idősek lelkesen fogadták a lehetőséget, viszont a Dunántúlon és Borsodban is ugyanabba a problémába ütköztek bele: az iskolák bevonása nagyobb falatnak bizonyult, mint ahogyan várták.

„A nyugdíjasok örülnek, lelkesek – mesél a tapasztalatokról Meleg Tamás. – Kevesen vannak olyanok, akiket már nem lehet kirángatni abból, hogy „én öreg vagyok, nekem ez már nem menne”. Nagyon sok a jelentkező, ki sem tudjuk szolgálni őket. Az iskolákkal már nehezebb a dolgunk. Sok a szabály, és nagy a leterheltség. El kell érni, hogy legyen egy koordináló pedagógus, és rendelkezésre álljon egy számítógépes terem az iskolán belül.” A szervezést bonyolítja az a tény is, hogy Veszprém kicsi város, következésképpen kevés középiskola működik benne. „A Telekom ugyanakkor megadta nekünk azt a szabadságot, hogy a megvalósítás során a helyi sajátosságok figyelembevételével alakítsunk a működési modellen, így végül megállapodtunk, hogy megyei szinten valósítjuk meg a programot.”

Papp Mónika nagyon hasonlókról számol be. „Nem indult olyan könnyen, ahogyan reméltük, nagyobb nyitottságra számítottunk. De élő kapcsolataink vannak, sikerrel valósítjuk meg a programot, csak nagyobb energiabefektetést igényel a vártnál. Inkább az iskolák részéről vannak nehézségek, a diákok későn végeznek, emiatt nehéz volt egyeztetni a közösségi szolgálat idejét. De volt olyan intézmény, ahol kerek-perec megmondták, hogy a diákjaik nem tudnák kezelni a helyzetet.”

Ha nehézségek árán is, de végül egy kazincbarcikai középiskolában leültek egymás mellé a diákok és a nyugdíjasok. A valós élmény felülmúlt minden várakozást. „Nagyon pozitívak a tapasztalatok, hamar megtalálták a közös hangot. Az első csoport lezárása után értékelést tartottunk. Kiderült, hogy az idősekben sok esetben lebomlottak a klasszikus „ezek a mai fiatalok” – falak, mivel a diákok maximálisan tisztelettudóak és türelmesek voltak. Ezen felül tényleges segítséget kaptak. A fiataloktól is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Izgultak, hogy milyen kérdések lesznek. Mondtuk nekik, hogy számukra ez nem lesz kihívás, és ez be is igazolódott. Nagyon jól érezték magukat abban a szerepben, hogy ők adhatták át a tudást az idősebbeknek, és ők el is fogadták tőlük.” Az élmények híre azóta „szájról-szájra” terjed a viszonylag kicsi településen. „Most már nagy a fogadókészség. Mi szeretnénk folytatni, továbbra is részt venni a kezdeményezésben. Reméljük, lesz lehetőség!”

„Tervezem, hogy harmadszor is visszamegyek. A GPS használatát jó lenne még megtanulni.”

De nem csupán szervezéssel – kordinalással foglalkozó civilek támogatják a kampányt, hanem idős embereket tömörítő formációk is részesei a kezdeményezésnek. Illés Jánosné, a Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület elnöke és társai egy jó ismerős telefonja révén kapcsolódtak be a programba. Régebben szerveztek olyan eseményeket, amelyeknek a célja az volt, hogy az egyesületi tagok megtanulják használni a „kütyüket”, de ezek csak félsikereket hoztak. „Előadások előtt a tagok nagyon lelkesek voltak, azt hitték, kérdezhetnek majd. De ott felvilágosították őket, hogy ahány fajta gép, annyi megoldás. Nem egy konkrét válasz van a hat fajta telefonra. Aztán jött a lehetőség a Telekomtól. Van egy ismerősöm, aki civil szervezetekkel foglalkozik, kulturális programokat szervez. Felhívott, hogy van egy program, ami során idős emberek a saját, konkrét kérdéseikre kapnak választ az internet használatával és az okostelefonjukkal kapcsolatban. Számunkra ez tökéletes ajánlat volt.”

Az a bizonyos ismerős az Aktív Egyesülettel kötötte össze az alapvetően szépkorúkat tömörítő szervezetet. (Az Aktív a Szikra Alapítványhoz és a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesülethez hasonló koordináló szerepet tölt be a programban.)

A lelkesedést cselekvés követte, Éva felkínálta a lehetőséget az egyesületi tagok számára. „Akik jelentkeznek, azok mennek. Ment az első tíz ember, aztán megint tíz, és már készen állnak a következők. Aki egyszer már volt, és a gyakorlatban is használja az ott tanultakat, abban újabb kérdések merülnek fel.”

A már nem először említett jó tapasztalatokról Éva hosszabban is mesél. „Nagyon kellemes a hangulat. Először pár mondatban ismerkedünk. Elmondják, mit tanulnak, merre szeretnének továbbtanulni. Mi is elmeséljük, hogy mivel foglalkozunk, mi volt a szakmánk nyugdíjba vonulás előtt.” A baráti hangulatot teremtő „tiszteletkör” után pedig a diákok állják a kérdések ostromát. Nagyon gyakorlati, a mindennapokat segítő dolgok kerülnek terítékre. „Azokat tanulják-tanuljuk meg, amikre az élet rákényszerít, amiket kénytelenek vagyunk elsajátítani. Például van, hogy az unoka angolul ír, ilyenkor szükséges egy fordítóprogram ismerete. Nekem látásproblémáim vannak, ők segítettek a Skype-ot áttenni laptopra. Addig csak az okostelefonon volt fent, de az egy kicsi felület. Nagyban jobban tudtam kezelni. Hasznos lenne, ha a GPS-t is telepítené valaki nekem. Eddig két alkalmon voltam, ha elmegyek harmadikra, akkor rákérdezek.”

De vajon mit profitálnak a diákok ezekből az alkalmakból? „Voltak közülük, akik meglepődtek. Mondták, hogy az ő nagymamájuk nem hajlandó hozzányúlni a géphez. Azt hitték, minden nagymama ilyen, most pedig leomlottak az egyoldalú elképzelések.” Ennek a sok esetben hamis képnek része az az előítélet, mi szerint az idősek veszélyforrásként, a „romló világ” egyik szemmel jól látható jeleként értelmezik a „mai fiatalok” állítólagos internetfüggését. Éva erre a sztereotípiára is rácáfol. „Nem kellene elidegenedésről beszélni. Könnyebben szót ért az unokájával az ember, ha részt vesz ezekben a dolgokban. Ha kimaradok, akkor nem tudom követni őt, ez egyfajta közös nyelv. Ha együtt vagyunk, megkérdezem, mit nézel, mit szeretsz ebben. Nem szólok rá, hogy miért kütyüzöl már megint. Sokszor kiderül, hogy ugyanazt csinálják, mint mi, csak online felületen. Például ugyanúgy társasoznak. Tulajdonképpen nem csinálnak mást, mint mi annak idején, csak az eszközök mások.”