Életmód

Hétfő óta nincs rendes fűtés a tatai iskolában, az udvaron tüntettek a diákok

Volt olyan nap, amikor csupán 11-14 fokot mértek az épületben.

Hétfő óta sálban és nagykabátban ülnek a diákok a tatai Eötvös József Gimnáziumban, mert az intézményben nincs rendes fűtés – írja a 24.hu. Kedden csupán 11-14 fokot mértek, ezért aznap a harmadik óra után haza is küldték a tanulókat. Szerdán valamivel melegebb volt, de a hőmérők akkor is csak 14-16 fokot mutattak.

Akkor nem mehettek haza, ezért a diákok az udvaron tüntettek, mert elegük lett abból, hogy kabátban kell tanulniuk. Demjén Ferenc slágerét, a Jégszívet énekelték el:

A gimnázium igazgatója azt írta, hogy a téli szünet után az iskola több helyiségben csak 16-17 fok volt, pedig a fűtés be volt kapcsolva. Kiderült, hogy elromlott a rendszer egyik szivattyúja. Hétfőn ezt kicserélték, de a kazánok kedd reggelig nem tudták teljesen felfűteni az épületet.

A javítás közben viszont az is kiderült, hogy a négy kazánból egy meghibásodott. A működő kazánokkal viszont csak kisebb kapacitással tudják működtetni a fűtést, a folyósokat és a tornacsarnokot nem lehet teljesen felfűteni.

Az igazgató közölte, hogy a tankerület azonnal intézkedett a kazán javíttatásáról, szerdára pedig – néhány kivételtől eltekintve – a tantermekben elérte a 20 fokot a hőmérséklet. Ahol hűvösebb van, oda hősugárzókat tettek, vagy átmentek egy másik terembe.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Istockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top