Életmód

Ne ezzel a módszerrel próbáld megúszni a munkahelyi késést!

Késésben volt a munkából, ezért magyarázatként küldött egy fotót a főnökének, de bár ne tette volna!

Egy oklahomai twitterező tette közzé az alábbi fotót, miután egy kollégája múlt héten ezt a képet küldte el a főnöküknek, hogy megindokolja, miért késett el a munkából – írja az Oddity Central. A fotón egy autó gumiabroncsa látható, amelyből egy szög áll ki. Ez egy kellemetlen dolog, bizonyára sokakkal megesett már, sőt, akkor tud igazán bosszantó lenni, amikor egy ilyen apróság miatt valóban elkésünk. 

Ahogy azonban Sydney Whitson, a twitterező írja, érdemes közelebbről szemügyre venni a kolléga fotóját, azon ugyanis nem nehéz észrevenni, hogy a szóban forgó szög mintha kissé furán nézne ki, kicsit olyan, mintha egy rajzfilmből került volna át a való világba. 

A késő munkatárs balszerencséjére nem csak a kolléga, de a főnök is kiszúrta, hogy itt bizony egy nem túl tehetséges Photoshop-művész munkájáról van szó, vagyis semmiféle defekt nem történt. A vezető, valószínűleg pedagógiai okokból, az egész munkahelynek körbeküldte a fotót, így került Whitson birtokába is, aki azonnal közzétette Twitter-oldalán. Óriási sikere volt egyébként, cikkünk írásának pillanatában 46 ezren továbbposztolták a képet, és közel 250 ezren a tetszésüket is kifejezték az alkotással kapcsolatban. 

Többen felvetették, hogy a szóban forgó kolléga remélhetőleg nem a cég grafikusaként dolgozik, míg mások azt írták: „bizony, az ilyesmi sajnos előfordul, ha az ember áthajt pár rajzfilm-építkezésen”. Másvalaki azon tűnődött, hogy az illető miért nem töltött le egy fotót az internetről, amin egy valódi, gumiból kiálló szög látható, amire válaszként elkezdtek záporozni a hasonló fotók a szerencsétlenül járt twitterezőktől, akik felajánlották, hogy a saját defektképüket bárki felhasználhatja hasonló célokra. 

Ha késel, inkább ne a Photoshopot válaszd! (Fotó: Pexels)

Valaki arra is rájött, hogy a képet ráadásul nem is a késésben lévő kolléga gyártotta, egyszerűen letöltötte a Google képkeresőjéből az első képet, ami feljön, ha valaki angolul rákeres arra, hogy mi a teendő egy gumiba fúródott szög esetén. 

Arról nem szól a fáma, hogy a főnök végül mivel jutalmazta a füllentést, de talán a fotó körbeküldése kellő büntetés volt a vétkes számára. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése