Sokan azt gondolják, hogy csak az autókban lévő olaj jelent veszélyt a környezetre, ez azonban óriási tévedés: a konyhában használt sütőolaj is komolyan károsíthatja az élővilágot és a vizeket, ha nem megfelelően kezeljük, amikor kiszolgálta az idejét. Mivel még mindig sokan sütnek bő zsiradékban, hatalmas mennyiségben keletkezik nap mint nap használt olaj, ami sajnos az esetek jelentős hányadában még mindig a konyhai lefolyóban, a vécében vagy egy üvegbe töltve a szemétben végzi.
Aki egy kicsit is környezettudatos, annak nem jelent nagy megerőltetést külön gyűjteni a sütés során használt olajat (is), amit Magyarországon 2011 óta országszerte le lehet adni a MOL töltőállomásokon. Mint megtudtuk, évről évre egyre többen élnek a lehetőséggel, azonban még mindig sokan vannak, akik nem szeretnének még ezzel is „bajlódni”. Pedig érdemes bevállalni a „macerát” – ami valójában nem is az – annak tudatában, hogy
egy liternyi elhasznált olajjal egymillió liter(!) édesvizet szennyezhetünk be.
Ez a mennyiség körülbelül ötven ember egy évre elegendő ivóvízszükségletét fedezi, de beszédes adat az is, hogy egy csepp használt sütőolajjal akár ezer liter élővizet is elszennyezhetünk.
Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel a háztartásokban. A használt sütőolaj sorsa azonban csak az üzemi konyháknál, éttermeknél megoldott, ezeknél ugyanis szervezetten szállítják el és dolgozzák fel a hulladékot. A háztartásokban használt sütőolaj még mindig rendre a lefolyókba vagy a szemétbe kerül – mondta el kérdésünkre a MOL egyik munkatársa.
Pedig nagyon rossz ötlet a lefolyóba önteni az elhasznált olajat, a csatornahálózatba kerülve ugyanis jelentősen növeli a szennyvíztisztítók leterheltségét, de a csővezetékek falára rakódva is sok bonyodalmat okozhat, nagyban hozzájárulhat ugyanis a csatorna eldugulásához. Azzal sem oldjuk meg a környezetszennyezés kérdését, ha a háztartási szemétbe öntjük, így ugyanis nehezen lebomló anyagként jelenik majd meg a sütéshez használt olaj a hulladéklerakókban.
Ha pedig a sütőolaj gondatlanságból vagy szándékosan az élővizekbe jut, az még veszélyesebb: tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket.
Hallottunk már olyanról is, aki a természet lágy ölén, a földön locsolta szét a használt olajat, azt gondolva, hogy az „természetes anyagként” gond nélkül lebomlik majd, ez azonban tévhit: a sütőolaj a talajba kerülve megváltoztatja annak légáteresztő-képességét, és meggátolja a víz feljebbjutását, ami komoly természeti károkhoz vezethet.
Olajozott működés
- Amikor a MOL kilenc évvel ezelőtt belekezdett a sütőolajgyűjtő programba, 100 benzinkúton adhatta le a lakosság a háztartásban használt olajat, ma viszont már 356 töltőállomáson van erre lehetőség.
- Az elmúlt évek során mintegy 1700 tonna sütőolajat adtak le a magyarok országszerte. Örvendetes hír, hogy a leadott mennyiség évről évre növekszik.
- Míg 2012-ben 80 tonna olajat adtak le a háztartások a benzinkutakon, öt évvel később ez a szám már 230 tonnára rúgott, tavaly pedig bőven túllépte a 300 tonnát.
- A régiókat tekintve főleg a Közép-Magyarországon élők a legaktívabbak, őket követik a közép- és nyugat-dunántúliak.
Az elhasznált sütőolajat nagyon egyszerűen gyűjthetjük helyesen: a MOL benzinkútjain kaphatunk erre a célra kifejlesztett hordozható tartályt, de tökéletes az is, ha műanyag flakonba öntjük a használatát követően. (Csak azután öntsük az olajat a gyűjtéshez használt edényekbe, hogy kihűlt!)
Mi lesz az összegyűjtött olajból?
Ahogy a MOL illetékeseitől megtudtuk, a kijelölt töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Zrt. gyűjti össze, és a tisztítást követően a Rossi Biofuel komáromi üzemébe juttatja el,
ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle.
Ennek köszönhetően környezetre káros hulladék helyett újrahasznosított, környezetbarát üzemanyag lesz belőle, amit a százhalombattai olajfinomítóban használnak fel a gázolaj gyártása során, úgynevezett biokomponensként.