Életmód

A lehető legcsodásabb ajándékot készítette Nintendo-függő fiának az apuka

A Switch konzol falnyi mását alkotta meg teljesen egyedül, gyorsan és olcsón. Felnőtt férfiak állnak sorba érte.

Te mit teszel, ha a fiad állandóan a Nintendo-konzolján lóg? Elveszed tőle? Szigorú szabályokat vezetsz be? Fejmosást tartasz, hogy a te idődben még az udvaron szaladgáltatok gyerekként? Nos, Steven Beck manchesteri apuka sokkal menőbb megoldással – na jó, megoldásnak azért ne hívjuk, maradjunk az ajándéknál – rukkolt elő hétéves, Switch-függő fiának: elkészítette a népszerű kézi konzol falnyi mását.

A Switch a japán Nintendo legutóbbi, elképesztően sikeres, hordozható játékgépe, amely kézben tartva, egy kontrollerek közti képernyőn és a tévéhez dokkolva is játszható. A Nintendo pedig családbarát játékairól híres, tehát alapvetően nincs baj azzal, hogy a hétéves Jesse imádja. Apja úgy döntött, lemásolja a konzolt, pontosabban szekrény méretű változatot készít belőle. A csodálatos bútor a Switch kontroller elemei alapján készült, az arányok, a színek, sőt még a gombok is tökéletesek. A kontrollerekkel sajnos (?) játékot irányítani nem lehet, belül ugyanis nem elektronika, hanem polcok kaptak helyet.

Forrás: LADbible

Steven elmondta a LADbible oldalnak: az egész másfél napot vett igénybe (annak nagy része is a száradással telt, addig a fiú az anyjánál volt), és átszámítva kevesebb, mint 25 ezer forintba került. Tökéletesen illeszkedik a fiú szobájának falára erősített tévéhez, talán ott bicsaklik meg a hasonlóság, hogy annak képernyője hajlított, míg a Switch konzolé lapos – annyi baj legyen. Jesse teljesen odavolt, amikor meglátta, az apa elmondása szerint fel sem fogta, mit lát.

Steven nem számított arra, hogy bútora letarolja a netet, de így lett. Mióta megosztotta, özönlenek a megrendelések, minden felnőtt férfi ilyet akar – többségük egyébként magának. „Volt olyan is, aki saját munkaként posztolta csoportokba, őrület az egész” – nyilatkozta az apa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top