Életmód

Koronavírus: példátlan fenyegetéssel néz szembe New York

Ezt mondta a város polgármestere, amikor elrendelte az éttermek, bárok, színházak és mozik bezárását.
New York, koronavírus

Az Egyesült Államok legnépesebb városában, New Yorkban is megáll az élet a koronavírus miatt, miután Bill de Blasio polgármester előbb az iskolák, majd az éttermek, szórakozóhelyek, színházak és bárok bezárását rendelte el helyi idő szerint vasárnap.

New Yorkban található az ország legnagyobb állami iskolarendszere. Bill de Blasio eleinte vonakodott beszüntetni az oktatást, de Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának nyomására úgy nyilatkozott, „a nap folyamán belátta, hogy nincs más választás”.

Pár órával később azt is bejelentette, hogy minden étteremnek, bárnak, színháznak és mozinak is be kell zárnia az új koronavírus megfékezése érdekében. A polgármester arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy a szórakozóhelyek meddig nem nyithatnak ki.

A vírus rohamosan terjedhet azokon a helyeken, ahol a New York-iak találkoznak, éttermekben, bárokban, és ahol egymáshoz közel ülünk. Meg kell szakítanunk a láncot – mondta Bill de Blasio. – Ezek a helyek városunk szíve és lelke. Részei annak, amikor New York-inak nevezzük magunkat, de városunk példátlan fenyegetéssel néz szembe, és úgy kell cselekednünk, mint hogyha háborúban állnánk.”

A rendelkezés értelmében 50 ezer étterem kénytelen kedden 9 órakor lehúzni a rolót; csak elvitelre vagy házhoz szállítással szolgálhatják ki vendégeiket. Érdekvédelmi szervezetük szerint a New York-i éttermek 51 milliárd dollár, azaz csaknem 15,5 ezer milliárd forint adóbevételt termelnek az államnak és 800 ezer embernek adnak munkát.

A legfrissebb hírek koronavírus témában az nlc-n:

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top