Életmód

Koronavírus: kiderült az olasz áldozatok átlagéletkora

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos, hogy maradjanak otthon az idősek.
koronavírus, olaszország

79,5 év – ennyi a koronavírus olaszországi áldozatainak átlagéletkora. Az elhunytak közül 17-en voltak 50 évnél fiatalabbak és 5-en 40 év alattiak. A statisztikák szerint főleg férfiak vannak az áldozatok között. A fertőzöttek átlagéletkora pedig 63 év – írja az Index a Repubblica cikke alapján.

Közben mindenki azt találgatja, vajon mikor éri el tetőpontját a COVID-19 járvány Olaszországban, ahol napról napra nő a halálos áldozatok száma, és egy hete rendelték el az országos karantént; az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők remélik, hogy ez hamarosan bekövetkezik, de rendkívül óvatosak az előrejelzésekben.

Olaszországban az új koronavírus-járványnak eddig közel 3000 halálos áldozata van, majdnem ugyanannyi, mint Kínában (több mint 3200), és az elmúlt 24 órában 475-en haltak meg: ez volt idáig a legsúlyosabb napi adat egyetlen országon belül – közölte szerdán a polgári védelem.

Nehéz megjósolni, mikor tetőzik a járvány

A genovai egyetemen járványügyi szakemberek és számítástechnikai szakértők modellt dolgoztak ki, amely szerintük eddig megbízhatónak bizonyult, „elfogadható hibahatárral”. Eszerint a napi új megbetegedések tekintetében a járvány Olaszországban március 23-25. táján éri el a csúcspontját, ez azonban az olaszok magatartásától is függ.

Giovanni Rezza, a Legfelsőbb Egészségügyi Intézet fertőző betegségek főosztályának igazgatója szerint nincs értelme országosan a járvány tetőpontjáról beszélni és előrejelzéseket adni, mert a járvány „leopárdfolt-szerűen” terjed. Amiatt, hogy tízezrek menekültek délre, a héten megnőhet az esetek száma.

Pierluigi Lopalco, a Pisai Egyetem járványügyi szakértője szerint „azok, akik azt mondják, hogy március 25., április 6. vagy május 15. után a járványgörbe lefelé hajlik majd, nyilván kristálygömbbel rendelkeznek”.
„A COVID-19-re vonatkozó előrejelzések olyanok, mint az időjárás-jelentés. Huszonnégy órán át működnek, de 72 óra után már nem megbízhatóak” – írta a kutató a Twitteren.

(Index, MTI)

Aktuális cikkeink a koronavírus kapcsán:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top