Életmód

Újra emelkedett a halottak napi száma Olaszországban

Az aktív koronavírus-fertőzöttek száma azonban második napja csökkent az olaszoknál.

Olaszországban ismét ötszáz felett volt a koronavírus-fertőzés 24 óra alatt jelzett halálos áldozatainak a száma, elérte a 24.648-at – közölte kedd este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma azonban egymás utáni második nap tovább csökkent. A halottak számának napi emelkedés 534 volt a hétfői 454 után. Vasárnap 433 halálesetet jeleztek.

Az aktív fertőzöttek száma 528-cal csökkent az egy nappal ezelőttihez képest. A járvány februári terjedése óta ez volt az egymást követő második nap, hogy az aktív betegek száma országosan nem emelkedett. Jelenleg az aktív betegek száma meghaladja a 108 ezret. Ez volt a 17. egymás utáni nap, hogy csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma is.

A gyógyultak száma meghaladja az 51 ezret. Az utóbbi nap alatt több mint 2700-an gyógyultak meg, ami az eddigi legmagasabb adat. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 183,957-et.

Egészségügyi személyzet egy olasz kórházban

Egészségügyi személyzet egy olasz kórházban (Fotó: Stefano Guidi_Getty Images)

A gócpont Lombardiában újból megugrott és 960-ra nőtt az egy nap alatt diagnosztizáltak száma. Április 17-én már négyszáz alatt volt, azóta ismét emelkedett. Az elmúlt 24 óra alatt 203-an haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.  

Az olasz sajtó kedden nyilvánosságra hozta az olasz egészségügyi tárca titkos dokumentumait, amelyek már január elején egy Kínából érkezett, ismeretlen eredetű tüdőgyulladás-járvány olaszországi megjelenését vázolták. A tárca három vésztervet dolgozott ki, de a legmagasabb fokozatút nem küldték át a többi minisztériumnak és tartományoknak, a pánik elkerülésére. Ebben több mint 600 ezer halottat jósoltak Olaszországban. A tárca eddig nem cáfolta az értesüléseket. A kormány január 28-án függesztette fel a Kínával közvetlen légi járatokat, és vezette be a veszélyhelyzetet.

Stefano Vella, a római Gemelli Kórház virológusa úgy vélekedett, sem a politika, sem az egészségügy nem ismerte fel időben a koronavírus-fertőzés erejét. A korábbi előrejelzések március közepére tették a tetőzést, ami után gyors csökkenést jósoltak, ezzel ellentétben a járványgörbe nagyon lassan ível lefele.

További koronavírushírek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top