2020. Április 24.

Miért tartjuk be nehezen a szabályokat? A Stanford kutatása választ ad rá

A válasz korosztályfüggő.

H. Sz.

Bizonytalan napokat, heteket élünk, és ez valószínűleg egy darabig nem is fog változni. A szakemberek szerint igazából csak akkor oldódhat fel minden korlátozás, ha megvan a koronavírus elleni vakcina. Vagyis még akkor sem, mert az után még tesztelés és tömeggyártás jön, majd a vakcinák beadása. Így aztán a mostani korlátozó intézkedések akár egy, másfél évig is velünk maradhatnak ilyen-olyan formában, hol szigorúbban, hol enyhébben.

Járőröző rendőrök távozásra szólítanak fel fiatalokat Budapesten a Ludovika téren. A koronavírus-járvány miatt március 28-án kihirdetett kijárási korlátozást a kormány április 9-én határozatlan időre meghosszabbította. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Annak ellenére, hogy tudjuk, a gyakori kézmosással, fertőtlenítéssel és maszk hordásával jelentősen csökkenthetjük a járvány terjedését, sokaknak már egy pár hét után elegük lett. Nem mosnak már annyiszor kezet, egyre többet merészkednek ki és, ha nem kapnak rendesen levegőt a maszktól, leveszik. „Nem érdekel, elengedtem a dolgot” – hallottam én is több ismerősömtől. De miért van az, hogy hiába vagyunk tisztában azzal, hogy jelenlegi tudásunk szerint ezek a kényszeresnek tűnő dolgok és szabályok védhetnek csak meg minket és környezetünket a fertőzéstől, mégis ellenállunk egy idő után (vagy már az elejétől fogva)?

A választ a Stanford Egyetem munkatársai adták meg egy nemrég végzett kutatásukban. 9 nap alatt több mint 20 ezer amerikait kérdeztek meg különböző korcsoportokból a járványügyi szabályokkal kapcsolatban, és arra jutottak, hogy a 18-31 közötti korosztály az, amely a legnehezebben tartja be az előírásokat, a megkérdezettek csupán 52 százaléka volt hajlandó minden szabályt betartani. A leggyakoribb okként azt jelölték meg, hogy

szerintük a politikusok és a társadalom túlreagálják a helyzetet,
ez után következett az, hogy inkább vállalták annak a rizikóját, hogy elkapják a vírust, és akár súlyos betegek lesznek, semhogy depresszióba essenek otthon.
A harmadik pedig az, hogy maguk döntötték el, milyen szabályok azok, amik szerintük reálisak, és azokat tartották be.

A kutatás egyik meglepő eredménye az volt, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztály, azaz a 65 év felettiek csoportja volt a legkevésbé jól informált a vírusról, és ezért ők azok, akik a legkevésbé aggódnak miatta. Mégis, ők szabálykövetők voltak.

Az eredményekre a Psychology Today-en Robert L. Leahy pszichiáter adott megoldási javaslatot egy kockázatos gondolkodásmód versus valósághűbb gondolkodásmód táblázattal arra, hogyan kellene átalakítanunk a gondolkodásmódunkat. Ezek közül mutatunk párat:

Ha valaki azt gondolja, „több emberrel is kezet fogtam az elmúlt hetekben, mégsem lettem beteg”, akkor erre a realisztikus verzió inkább úgy hangzik: több emberrel is kezet fogtam az elmúlt hetekben, nem lettem beteg, de mivel növelem a kockázatát annak, hogy elkapom a vírust, az esélye annak, hogy egészséges maradok, csökken.

„Ismerek valakit, aki nem lett beteg, pedig nem tartja be a szabályokat.” Ez a kockázatos gondolkodás, míg a reális az, hogy attól még, hogy valaki hosszú éveken át dohányzik és nem lett tüdőrákja, ő kivétel, csak erősíti a szabályt. Ugyanis a tény továbbra is az, hogy a dohányzás növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

„Fiatal vagyok és egészséges, tehát nem lehet nagy bajom.” Ezzel szemben a realista gondolkodás az, hogy fiatal vagyok és egészséges, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek nagyon beteg és azt sem zárja ki, hogy belehalok a vírusba. Ahogyan azt sem, hogy megfertőzök esetleg olyan embert, aki magas kockázati csoportba tartozik. És akkor hogyan számolok el magammal?

„A sajtó eltúlozza a rossz híreket, nincs is akkora baj, ez egy sima influenza.” Tény, hogy a klikkvadász címek sokszor felháborítóak, de a tények attól még tények maradnak. Nem, ez nem egy sima influenza vírus, hanem 10-20-szor nagyobb halálozási aránnyal jár, vakcina és immunitás sincs még ellene. És ami szintén tén: az 1918-1921-es influenzajárvány 50 millió ember halálát okozta. Összehasonlításképpen az első világháborúban 37 millióan vesztették életüket. A helyzet komoly – véli a pszichiáter.

Robert L. Leahy szerint nagyon rossz ötletelbagatellizálni a járványt. Mindenki szenved, kivétel nélkül, senkinek sem jók a jelenlegi megszorítások, vannak, akik tönkre is mennek belé. „A biztonság viszont nem olyasmi, ami kívánságra érkezik. Nem a gondolkodásmódodon múlik jelenleg, hanem az orvosi valóságon. A saját és a körülötted lévők biztonsága most a döntéseiden és viselkedéseden múlik.”

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)