Életmód

Csak negatív teszttel lehet idén Görögországban nyaralni

Rendkívüli szabályok szerint várják a turistákat Görögországba a nyáron.
görögország nyár turisták koronavírus

A görög kormány múlt pénteken kihirdette, hogy a koronavírus miatt a turistákat idén milyen szabályok szerint várják – szúrta ki a 444.

Görögországnak nehéz helyzetben kell egyensúlyoznia, mert nagy szüksége van a turizmusból származó bevételre, de el kell kerülnie a járvány berobbanását.

  • A Görögországba induló repülőgépekre csak 72 óránál nem régebbi, negatív eredményű koronavírus-teszttel lehet felszállni.
  • A négy óránál rövidebb repülőutakon nem lehet ételt felszolgálni. Arra viszont nincs szabály, hogy üres helyeket kellene hagyni a repülőkön.
  • A szállodáknak kötelező lesz szerződést kötniük egy saját koronavírus-tanácsadó orvossal.
  • A hotelek személyzetét külön ki kell képezni, hogyan takarítsanak és viselkedjenek a mostani helyzetben.
  • Létrehoznak karanténhoteleket, ahol a fertőzött turistákat helyezik el.
  • A svédasztalokat betiltották.
  • A napágyakat megfelelő távolságra kell elhelyezni a strandokon. Bizonyos esetekben a napozókat el kell választani egymástól.

A görög szállodák júniusban, a csak nyáron üzemelő szálláshelyek júliusban nyithatnak ki.

A hazafelé tartó turistákat nem ellenőrzik, és a görög kormány szeretne kétoldalú megállapodásokat kötni más országokkal, hogy a hazatérőket ne küldjék karanténba otthon.

További hírek a járvány sújtotta turizmusról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top