Életmód

Randi maszkban – Lelassítja a párkeresést, több, bizalomra épült kapcsolatot szülhet a járvány

Szinglinek sem könnyű lenni koronavírus-járvány idején. Miközben társra, biztonságra vágyik az ember, a háttérben ott dolgozik a szorongás és a félelem. A szakértő szerint jó hozadéka is lehet azonban a mostani helyzetnek, hiszen lassabb tempójú ismerkedéssel, de bizalomra épülő kapcsolatok születhetnek.

Mindenki máshogyan pórbálja kezelni a kialakult helyzetet, az biztos, hogy akár lazábban, félelem nélkül fogjuk fel a koronavírus-járványt, akár görcsölve, kicsit túlaggódva, amíg nem lesz vakcina, addig az óvatosság így, vagy úgy, de jelen lesz az életünkben. Megváltozik az is, ahogyan párt keresünk, ahogyan randit szervezünk, tehát az ismerkedésnek a dinamikája is. „Különös helyzetben vannak ma azok, akik egyedülállók és nemrég még aktívan társat kerestek. Egy ismeretlennel való találkozás most veszélyeket hordoz magában, hiszen járványhelyzet van: megbetegedhetünk vagy továbbadhatjuk a fertőzést. Ezen túl a lehetőségek is beszűkültek: helyszín és módszer híján nehéz találkozni, főleg, ha az ismerkedni vágyó felek messzebb élnek egymástól” – mondja Koncz Orsolya mentálhigiéniás szakember, a Segítőháló oldal alapítója. Persze kiemeli, hogy általánosítani nem szabad, mert eltérő személyiségek vagyunk, ráadásul mindenkit más élethelyzetben talált meg a járvány. „Ha olyan fiatalról van szó, aki most is aktívan dolgozik, a munkája és a közlekedés során amúgy is találkozik emberekkel, nem érzi akkora különbségnek, ha a fiatalságra amúgy is jellemző sérthetetlenségének tudatában randizik is valakivel.  Akinek a motivációja erős, akár mert nagyobb a társ iránti vágya, vagy mert úgy érzi, késésben van a családalapítás, gyerekvállalás terén, az lehet, hogy hajlandó nagyobb kockázatot vállalni” – mondja.

Szorongunk, de vágyunk a biztonságra

Sokan már több, mint 60 napja dolgoznak home officeban. Az élelmiszert házhoz rendelik, maximum futni, kerékpározni járnak el otthonról. Talán erősebb bennük a félelem, talán ők többet agyalnak azon, hogy nyissanak egy új kapcsolatra, mert bár az igényük megvan rá, a félelem dolgozik bennük. „A fiatalabbakkal ellentétben más a helyzet idősebb, vagy olyan személy esetében, aki kisgyerekeket nevel, vagy idős szüleivel él együtt, és az irántuk érzett felelősség nagyobb óvatosságra inti. Akkor okoz ez belső konfliktust, ha a kétféle szükséglet egyforma erővel feszül egymásnak: elodázhatatlan erővel vágyik a társra, ám fél a fertőzéstől, biztonságra vágyik. Mindez tehetetlenséget, frusztrációt, szorongást okozhat. Egyébként is okozhat kettős érzést az, hogy társra vágyunk éppen azért, hogy legyen biztonság: ha egy társ lenne mellettünk, úgy gondoljuk, biztonságban lennénk. Ugyanakkor az ismerkedés maga a bizonytalanság, különösen ebben a helyzetben. Az ismerkedéshez eddig is bátorság kellett, hát most duplán kell hozzá, illetve mindez fordítva is igaz: ha eddig bátortalanok voltunk, lehet, hogy most még inkább azok vagyunk” – folytatja Orsolya.

Randi maszkban – Lelassítja a párkeresést, több, bizalomra épült kapcsolatot szülhet a járvány

Koncz Orsolya

A szakember szerint olyan időszakba csöppentünk, amikor számolnunk kell egyrészt a járvánnyal, másrészt az arra hozott intézkedésekkel, vagyis a gazdaság, a kulturális- és a sportélet világszintű leállításával – ahogy az eddigi életünkben még sosem történt meg. „Ami az előbbit illeti, lassan kiderül, hogy a betegség inkább, de nem csak az időseket, illetve a krónikus betegeket érint. Hordozóként persze mi magunk is veszélyeztethetjük őket, akár a közeli családtagjainkat is. Elképzelhető, hogy a járványnak újabb és újabb hullámai érkeznek, vagy másféle járványok indulnak útjukra, és ezért meg kell szoknunk az óvatosságot, egy bizonyos mértékű távolságtartást. Az utóbbit illetően szintén nem tudjuk, hogy mi vár pontosan ránk, hogy a hozott intézkedéseknek milyen hatásai lesznek hosszú távon, de úgy tűnik, hogy egy ilyen mértékű leállást nem lehet hosszan fenntartani. Várhatóan újraindul majd »az élet«, de nem lesz ugyanolyan, mint amilyennek ismertük.”

Lelassul a párkeresés, elmélyül az ismerkedés

A kérdések velünk maradnak, és a bizonytalanság sokakban fenntartja a szorongást. Nemcsak a párkeresés miatt, hanem a saját mentális egészségünk érdekében is fontos, hogy feltérképezzük  a saját kompetenciánkat, azt, hogy mire tudunk és mire nem tudunk hatással lenni, és azzal törődni, amit képesek vagyunk irányítani.  „A szabadságunknak ez a nagyon erős korlátozása valóban megrekeszti most a korábbi célokat, például a párkeresést, de ez várhatóan tényleg átmeneti és csak pár hónapig tart” – véli a terapeuta, aki szerint  amennyire bennünk marad a félelem az esetleges közelségtől, olyannyira növelheti is a vágyat rá. „Minden ilyen válsághelyzetnek megvan az az előnye, hogy az értékek átrendeződnek és például az emberi kapcsolatok fontossága kerül előtérbe. Lehet, hogy korábban is nagyon akartunk társat, de most alkalmunk van tényleg magunkba nézni és mindenféle »kell« és társadalmi elvárás mellett őszintén utána járni a saját szükségleteinknek.  Sok nő ráadásul — az otthonába kényszerülve — olyan új tevékenységekbe kezd, ami segíti a saját nőiségéhez való kapcsolódást: az otthonát rendezi, főz, süt, táncol, vagy a környezetében élő idősekről gondoskodik. Az akarással szemben ez a helyzet a lelassulásra és a befelé figyelésre adhat jó alkalmat, és egyúttal arra is, hogy — ha véletlenül kilépünk az utcára vagy akár egy online helyzetben — a másikra is jobban odafigyeljünk.”

Fotó: STR/NurPhoto

Fotó: STR/NurPhoto

Most talán még furcsának tűnhet, de a járvány pozitív hozadéka lehet, hogy a korábbi, felgyorsult tempójú életünket le kell lassítani, át kell alakítani. Korábban nem adtuk időt arra, hogy megismerjük a másikat, valamint a bizalom és a kötődés természetes ütemű kialakulásának. Ha valamire, akkor erre a jelen helyzet alkalmas. „Ehhez elsősorban bizalomra van szükség önmagunk és az élet felé. Arra, hogy elhiggyük, nem vagyunk magunkra hagyva. Hogy az élet folyamatos változás, és lesz ez még másképpen, és hogy képesek vagyunk a folyamatos alkalmazkodásra — úgy, hogy közben a személyes céljainkat sem kell feladnunk. Amikor az élet éppen megálljt parancsol, akkor pihenjünk meg és gyűjtsük az erőnket, valamint használjuk ki az alkalmat az önvizsgálatra” – magyarázza Koncz Orsolya, aki a Segítőhálón is elérhető tanfolyamokat szervez egyedülállóknak „Jó időszak ez arra, hogy tisztába jöjjünk saját magunkkal, az eddigi párkapcsolati történetükkel és a valós céljaikkal, szükségleteikkel. Ehhez akár online segítőt is igénybe vehetnek, vagy ugyanígy, egy online önismereti kurzust.”

Lefújt lagzik

Nemcsak a párkeresőknek kell új helyzettel megbarátkozniuk, vagy vívódniuk a saját érzelmeikkel. Azok a párok sincsenek könnyű helyzetben, akik az esküvőjük elhalasztása mellett döntöttek a koronavírus-járvány miatt. „Azok is hátráltatva érzik magukat, akik már találtak párt és hivatalosan is el szeretnék kezdeni a közös életüket. Ugyanakkor nagyszerű alkalom ez arra, hogy mélyebben foglalkozzanak önmagukkal, egymással és az előttük álló közös úttal. Általában erre ott van a jegyesoktatás, de most online formában is végezhetnek ilyet. Mi magunk is tartunk hasonló tanfolyamokat online.”

Szerelem járvány idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top