Életmód

10 extrém hosszúhaj-rekord, az egyik uszkve 19 méter

Akad, aki egy elrontott frizura miatt nem vágatta le soha többé a haját, más azért, mert álmában egy istenség erre utasította, de olyan is, aki direkt azért, mert be akart kerülni a Guinness Rekordok Könyvébe. Ami viszont közös bennük, hogy egyikük kádjának lefolyóját sem szeretnénk látni.

A világ leghosszabb hajú nője

- Throwback Thursday: Xie Qiuping's extraordinary hair locks amazing - Xie Qiuping from China has been growing her hair...

Közzétette: Guinness World Records – 2014. december 4., csütörtök

A kínai Xie Qiuping 1973-ban, 13 évesen döntötte el, hogy hosszú hajat növeszt. 2004. május 8-án 5.62 méter hosszú hajkoronájával – ami nagyjából egy felnőtt zsiráf magasságának felel meg – hivatalosan ő lett a világ leghosszabb hajú nője. A vonatkozó Guinness-rekordot azóta is ő tartja, igaz, az elmúlt években eltűnt a nyilvánosság elől, így nem tudni, hogy azóta ennél is hosszabb lett a haja, esetleg már rövidebbre vágatta. 

„Egyáltalán nem okoz gondot. Megszoktam. De türelem kell hozzá, és egyenesen kell tartania magát annak, akinek ilyen haja van” – fogalmazott egy korábbi nyilatkozatában a nő.

A világ leghosszabb hajú férfija

Savjibhai Rathwa

Savjibhai Rathwa (Fotó: Newlion / mediadrumworld.com / Media Drum World / Profimedia)

A világ leghosszabb hajú férfijának Guinness-rekordját hivatalosan jelenleg is egy indiai szerzetes, Swami Pandarasannadhi tartja, aki 7,93 méteres hajával 1949-ben lett rekorder. A 67 éves, szintén indiai Savjibhai Rathwa azonban nála jóval hosszabb, egyes források szerint 15, mások szerint 19 méter hosszú hajjal rendelkezik, amivel jó eséllyel a Föld leghosszabb hajú lakója lehet.

A férfi 12 évesen álmot látott, amiben egy istenség arra utasította, hogy ne vágassa le többé a haját. Azóta nem is tette. Saját bevallása szerint a vegetáriánus táplálkozásnak köszönheti, hogy ilyen egészséges és erős a haja. Kerüli a fűszeres ételeket, és sok gyümölcsöt fogyaszt, ha például megéhezik, van, hogy egyszerűen csak megeszik egy banánt. Minden második nap három órát tölt azzal, hogy megmossa a haját, a szabad levegőn szárítja meg, majd turbánszerűen feltekeri a fejére.

A világ leghosszabb hajú tinije

Nilanshi Patel

Nilanshi Patel (Fotó: Caters News Agency / Caters News / Profimedia

Az indiai Nilanshi Patelnek 6 éves korában elrontották a frizuráját a fodrásznál, ezek után fogadta meg, hogy soha többé nem vágatja le a haját.  10 év alatt a haja 170,5 centiméter hosszúra nőtt, amivel az akkor 16 éves lány 2018 novemberében hivatalosan bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ leghosszabb hajú tinije.

Patel idén januárban aztán megdöntötte a saját világrekordját, mégpedig immár 190 centiméreres hajhosszal. 

A lány hetente egyszer mos hajat, ezek után fél órába telik megszárítani, majd egy órába kifésülni a tincseit. Mindebben az édesanyja van a segítségére, aki egyébként mindig támogatta abban, hogy növessze a haját. Azt mondja, a haja semmiben, még a sportolásban sem zavarja, sőt kabalaként tekint rá. Általában befonva vagy a feje tetején, kontyba tűzve hordja. A hajnövesztéssel a továbbiakban sem szeretne felhagyni, sőt, arra hajt, hogy egy nap megdöntse Xie Qiuping rekordját is és ő legyen a világ leghosszabb hajú nője. 

A leghosszabb hajú család

Bár a leghosszabb hajú család rekordjét hivatalosan nem tartják nyilván, az Illinois államban élő Russellék jó eséllyel pályázhatnának rá. Az anya, Tere Lynn Svetlecich Russell egy ritka genetikai rendellenességgel rendelkezik, amit négy lánya is örökölt és bizony sokan akadnak, akik szívesen örökölnének még ilyet. A hajuk ugyanis gyorsabban nő, erősebb és a hajszálaik élettartama is hosszabb az átlagosnál.

Tere Lynn haja 4 éves korára már a csípőjéig ért, életének mindig is része volt az extrém hosszúságú haj és lányai sincsenek ezzel másként, mindannyian lelkesen növesztik a tincseiket. Rendszeresen indulnak lófarok-versenyeken, ahol persze sorra nyerik a díjakat.

A hajápolás napi több órás program a család nőtagjainak életében, hajmosáskor pedig literszám fogy a sampon és a hajkondicionáló. 

A legmagasabb kakastaréj

Kazuhiro Watanabe

Kazuhiro Watanabe (Fotó: Newscom / Profimedia)

Kazuhiro Watanabe japán dizájner 15 éven át növesztette a haját, mire 1,23 méter hosszú kakastaréjt tudtak formázni belőle, amivel megdöntötte a Guinness-rekordot. A haja leengedve a térdéig ér, a kakastaréj elkészítéséhez pedig egy egész tégely hajzselére és három flakon hajlakkra van szükség.  

A férfi elárulta: mindenképp be akart kerülni Guinness Rekordok Könyvébe, eredetileg a legtöbb tabasco szósz elfogyasztásával, végül azonban inkább a hajnövesztés mellett döntött. Az lánya pedig már a fejébe vette, hogy megdönti apja rekordját.

A leghosszabb rasztahaj

SITARAM my ROYAL OFFSPRINGS of ALKEBULAN KINGDOM !! People ask me "why do u have snakes tattoos on u & why do u...

Közzétette: Asha Mandela Guinness World Record Holder "Longest Dreadlocks" – 2019. október 16., szerda

A világ leghosszabb rasztafrizuráját a Trinidad és Tobagóból származó Asha Mandela viseli. A nő elsősorban spirituális okokból kezdte növeszteni a haját, amikor hazájából az Egyesült Államokba költözött. A legutolsó hivatalos méréskor a tincsei 5,9 méter hosszúak voltak, ám volt már közel 17 méter hosszú tincse is. A vonatkozó Guinness-rekordot 2008-ban döntötte meg, 2009 óta pedig ebben a kategóriában már nem lehet indulni, ugyanis nem tudják ellenőrizni, hogy a raszta a viselőjének saját hajából vagy vendéghajból készült-e. 

Asha hetente mossa meg a haját, minden alkalommal 6 üveg sampont használ el és két napba telik, míg az egész frizurája teljesen megszárad. 

Az orvosok arra figyelmeztetik a nőt, hogy a hajának súlya olyan terhet tesz a gerincére, ami miatt az súlyosan eldeformálódhat és ennek következtében végül akár le is bénulhat. Ő azonban semmiképp sem szeretne megválni rasztafrizurájától, mely az elmúlt három évtized során a részévé vált.

A legterebélyesebb férfi afrofrizura

A legterebélyesebb férfi afrofrizurát a – 2016-os rekorddöntés idején – mindössze 13 éves Tyler Wright növesztette. A kamasz hajkoronája 25,4 centi magas és 22,9 centi széles volt a hivatalos méréskor, a körmérete pedig 177 centiméter.

“Csak 13 éves vagyok és ezt már elértem, így bármit elérhetek, ha idősebb leszek” – nyilatkozta akkor a fiú. Hozzátette azt is, akkor kapott kedvet a hajnövesztéshez, amikor látott egy hetevenes években készült fotót az édesapjáról, melyen ő is afrofrizurát viselt.

A legterebélyesebb női afrofrizura

Aevin Dugas

Aevin Dugas (Fotó: Jeffery R. Werner / IncredibleFe / Incredible Features / Profimedia)

A legterebélyesebb női afrofrizurát Aevin Dugas viseli. A New Orleansben élő nő hajkoronájának körmérete a 2010-es rekorddöntéskor 139 centiméter volt. A rekorder évente két-három alkalommal jár fodrászhoz megigazíttatni a frizuráját. Hajmosáskor öt üveg balzsamot is elhasznál.

A legszélesebb paróka

A valaha volt legszélesebb parókát Kelly Hanson fodrász és jelmezkészítéssel foglalkozó Randy Carfagno Productions kreálta meg 2017-ben. A masszív, 2.23 méter széles darabot Drew Barrymore vette fel a The Tonight Show in New York City című tévéműsor egyik adásában. Négy emberre volt szükség ahhoz, hogy a gigaparókát a színésznőre adják.

A leghosszabb hajhosszabbítás

The longest hair extension measures 820.29 m (2691 ft 3 in), achieved by Serbia's Nikola Kulezic. Nikola applied the synthetic hair extension to model Ivana Knezevic > www.bit.ly/GWRhair-extension

Közzétette: Guinness World Records – 2014. július 6., vasárnap

A világ leghosszabb, egészen pontosan 820,29 centiméteres hajhosszabbítását egy szerb fodrász, Nikola Kulezic applikálta fel modellje fejére 2013-ban. Különféle színű szintetikus műhajkat használt, melyeket változatos technikákkal, így csomózással, varrással, ragasztással, valamint hőillesztéssel rögzített.

Még több hosszú haj az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top