Életmód

Olaszországban is az eddig igazoltnál korábban jelen volt a koronavírus

Eddigi is feltételezték, de most bizonyítékot is találtak rá Olaszországban a kutatók. 20 tünetmentes vírushordozó közül egynél alakult ki csak immunitás.
Egy idős úr Velencében a koronavírus járvány idején

Vérminták elemzéséből kimutatták a milánói Poliklinika kórház kutatói, hogy az újkoronavírus már jelen volt Olaszországban a február 21-i első igazolt megbetegedés előtt.

A tüneteket nem mutató véradók véletlenszerűen kiválasztott mintáit elemezték, olyanokét is, akik az első megbetegedések előtt voltak donorok,  február 8. és április 24. között. Az intézményben évente több mint 40 ezer véradó fordul meg.

A donorok 4,6 százalékánál találtak az újkoronavírus elleni antitesteket  a járvány kezdetének idejéből. A kutatók szerint 20 tünetmentes vírushordozó közül egynél alakult ki immunitás, ami „világosan mutatja, hogy a tömeges immunitás még nagyon távoli”.

Ez az arány azóta hét százalékra emelkedett április elejére, amikor Olaszországban a tetőfokán volt a járvány.

Milánói kutatók már korábban feltételezték, hogy az olaszországi járvány jóval azelőtt kezdődhetett, hogy az első pácienst hivatalosan diagnosztizálták volna a lombardiai Lodi megye Codogno városában.

(MTI)

(Kiemelt kép: ANDREA PATTARO / AFP)

További kutatások a koronavírussal kapcsolatban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top