Életmód

Volt pasija rejtőzött a megrémült nő padlásán

Amióta létezik a világon padlás, azóta gyűlik ott a sok különös holmi, ami még jó lesz valamire, aztán jól ottmarad az utókornak. Ám nem mindig kincset rajt a padlás.

Nem véletlenül olyan izgalmas a padlás a gyerekeknek, csupa kincset – és szemetet – rejt, lerakatként működik, ahova elpakolunk minden olyan cuccot, amitől nincs szívünk megválni. Emlékekben és majd-jó-lesz-még-valamire holmikban nincs hiány egy padláson, de olykor egészen furcsa dolgokat is rejthet, sőt, van olyan, aki meggazdagott már a padláson talált kincsekből.

5 különleges dolog, amit emberek találtak a padlásukon

1. Rejtett szoba

Egy Reddit felhasználó talált egy rejtett szobát a padlásán a fal mögött. A szoba egészen picike volt, egy ágyat és a földön egy párnát talált benne. A falon pedig ez a felirat állt: „Ha beteg a gyomrod, nem maradhatsz itt.” A szoba, a nyomok alapján, valószínűleg egy második világháborús rejtekhelyként funkcionált.

2. Egy halom régi szerelmes levél

2014-ben találta meg egy pár a padláson azt a levelezést, ami a második világháború alatt született egy katona és a felesége között. Sajnálatos módon a levelező házaspár mindkét tagja elhunyt még a 90-es években, de a gyerekeiknek visszajuttatták a szerelmes leveleket.

A padláson régi szerelmes leveleket is találtak

Régi szerelmes leveleket találtak a padláson (Kép: Unsplash)

3. Stradivarius hegedű

Roman Totenberg hegedűművész Stradivarius hegedűjét ellopták 1980-ban egy koncert után, ami aztán 2015-ben, 35 évvel a szomorú eset után egy kaliforniai padláson került elő. Kiderült, hogy a padlás tulajának apja éhező zenészként élt a 80-as években, és féltékenységből lopta el az értékes hegedűt. Természetesen visszaadták a hangszert a Totenberg családnak, miután fény derült a turpisságra.

4. Milliókat ért a képregény

2012-ben Dallasban egy férfi a nagynénje padlását ürítette ki éppen, amikor rátalált a nagybátyja tökéletes állapotban megőrzött régi képregény gyűjteményére. A képregények között lapult például a Superman első kiadása is, úgyhogy a férfi szép összeget kaszált belőlük.

Ilyen volt Superman 1981-ben:

5. Az expasi

Bizony, nemcsak furcsa vagy értékes tárgyakat találhatunk a padlásokon, hanem olykor felbukkanhat ott akár egy élő, lélegző ember is. Ez történt legalábbis Tracy-vel, aki szakított a pasijával, amikor az börtönbe került. Miután az ex letöltötte 12 éves börtönbüntetését, úgy érezte, nem bír elszakadni a szerelmétől, Tracy-től, ám ő visszautasította, úgyhogy a kissé megszállott férfi beköltözött titokban a nő padlására. Két hetet élt ott, mielőtt elkapták.

via

Nézd meg, milyen furcsaságokat találtak még padlásokon:

Mutatunk még bizarr holmikat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top