Életmód

Három hónapig ült egy vitorláson, hogy újra lássa szüleit

A portugál férfi a járvány kitörésekor indult útnak, mert attól félt, nem látja többé családját. Sikerült neki.

Portugáliából hazájáig vitorlázott egy argentin férfi, hogy a koronavírus-járvány ellenére láthassa idős szüleit. Juan Manuel Ballestero három hónap alatt szelte át az Atlanti-óceánt egy kis vitorláshajón, helyi idő szerint csütörtökön érkezett meg Mar del Plata városba. “Amikor kitört a koronavírus-járvány, Európában naponta ezer ember halt meg, én pedig attól féltem, soha többé nem láthatom a családomat” – mondta a La Nación című lapnak Ballestero, akinek szülei 90 és 82 éves korukkal a veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Mivel ekkor már nem indultak repülőjáratok Argentínába, a 47 éves férfi úgy döntött, 8,8 méteres Skua vitorlásával teszi meg az utat. 200 euróért élelmet vásárolt és útnak indult a Madeira közelében lévő Porto Santo szigetről.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Ballestero tapasztalt vitorlázó, már 2011-ben is átszelte vitorlással az Atlanti-óceánt, ennek ellenére az utazás számára is sok veszélyt tartogatott. Többször keveredett heves viharokba, a hajó külső borításán több hasadás keletkezett. “A köldökömig ért a víz” – mondta a férfi. Útja során 82 nap alatt mintegy 8000 kilométert tett meg és rövid időre megállt Brazíliában és Uruguayban, míg végül megérkezett szülővárosába, Mar del Platába. Szüleit, Carlost és Nildát azonban még mindig nem ölelheti át, mivel előbb le kell töltenie kéthetes karanténját a vitorláshajón.

Ha már itt vagy, gyönyörködj Portugáliában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése