nlc.hu
Életmód

Így néz ki most Szolianyu

Emlékszel még Szolianyura? Így néz ki most a szoláriumfüggő nő

Patricia Krentcilnek köszönheti a világ, hogy a köznyelvben is gyökeret vert a tanorexia kifejezés. Kíváncsiak voltunk, mi történt vele azóta, hogy először hallottunk róla a hírekben.

Patricia Krentcil, alias tanmom, magyarul Szolianyu nevét 2012-ben ismerhette meg a világ, amikor is ötéves kislányát magával vitte kedvenc szoláriumába, és hagyta, hogy a gyerek be is feküdjön a készülékbe, ahol aztán súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A rend kedvéért idézzük fel pár percre Patricia akkori valóját:

A súlyos tanorexiás – azaz szoláriumfüggő – nő akkoriban naponta járt szépségszalonba, hogy extrém bőrtónusát még jobban elmélyítse, és büszkén hangoztatta, hogy 20-25 percet is elidőzött egy-egy alkalommal a készülékben. Persze mindenkinek magánügye, hogy a saját testével mit kezd, de a gyermeke veszélyeztetését nem igazán díjazta sem a sajtó, sem pedig a bíróság. 25 ezer dollár fejében végül szabadlábon védekezhetett, viszont kitiltották az Egyesült Államok összes szoláriumából.

Szolianyu

Patricia Krentcil egy 2012-es fotón, amikor is a világ legrosszabb anyjaként utaltak rá sok újságcikkben. (Fotó: Getty Images)

A nő egyébént váltig állította, 5 éves, fehér bőrű, vörös hajú kislánya nem feküdt be vele a napozókabinba, hanem a hőségben játszott kint, és ott égett meg, de a gyenge lábakon álló magyarázatot senki nem hitte el neki.

Később többször beszélt arról, hogy emlékei szerint soha nem volt fehér a bőre, már tinédzserként is órákat feküdt a napon, hogy minél barnábbra süljön. Aztán amikor először járt életében szoláriumban, az meghatározó élmény volt számára. Azonnal rákattant a dologra, mert szerinte nincs is szebb annál a narancssárgás barna színnél, amit a szolárium sűrű használatától kap az ember bőre.

Az évek során aztán Patricia eltűnt a figyelem fókuszából, és szoliba is egy kicsit kevesebbet járt.

Patricia Krentcil egy bőrrák ellenes alapítvány rendezvényén (Fotó: Getty Images)

Patricia Krentcil egy bőrrák ellenes alapítvány rendezvényén (Fotó: Getty Images)

Persze időnként azért lehetett hallani a nőről. Például amikor egy nagyon silány minőségű videófelvételen megmutatta, mit jelent a twerkelés az ő univerzumában, 2015-ben pedig a tengerparton készült pucér fotói járták be a világsajtót. Később rákattant a botoxra, aztán szerepelt mindenféle huszadrangú sztárjelöltek videoklipjében is, például ebben a remekműben:

Aztán tavaly elég aggasztó hírek érkeztek róla. Egy utcai rosszullét után tüdőgyulladás és egyéb légzőszervi problémák miatt kórházba került, és állapota olyan súlyos volt, hogy orvosai két hétig mesterséges kómában tartották. Miután felépült, megfogadta, hogy leszokik másik káros szenvedélyéről, a dohányzásról.

Hogy ez sikerült-e neki, nem tudni, viszont örömmel konstatáltuk, hogy Szolianyu újra megjelent az Instagramon, és bár nemrég csípőműtéten esett át, a legfrissebb fotók szerint köszöni, jól van, és a bőrszíne is sokkal közelebb van már az átlagoshoz, mint annak idején.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top