Életmód

Lottómilliomosból lett két éve hajléktalan Zsolt

Két hónap alatt elment a teljes nyeremény.
Lottómilliomosból lett két éve hajléktalan Zsolt

Tavalyelőtt nyerte meg a skandi 48 milliós főnyereményét Varga Zsolt, két hónap alatt szét is szórta a pénzt, ma hajléktalan.

A Taszáron élő férfivel a Blikk beszélt, azután, hogy kiengedték a kórházból, nemrég ugyanis hajléktalantársai agyba-főbe verték.

Varga Zsolt saját bevallása szerint is verte a feleségét, italozott, ezért az asszony elhagyta. Gyerekei is vannak, akik nevelőszülőkhöz kerültek.

A lottónyereménykor még egyben volt a család, Zsolt elvitte őket nyaralni, majd haveroknak osztott a pénzből, elitta, még azt az 5 milliót is, amit először a 3 gyerekének félretett. Végül az újonnan vásárolt házat is pénzzé tette, abból sem maradt már semmije.

Most egy ismerőse romos házában húzza meg magát a falu szélén. Annak is örül, ha kap fél kiló kenyeret, szeretne Németországba kijutni segédmunkásnak.

(via)

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top