nlc.hu
Életmód

Poloska helyzet 2020-ban

Egyelőre kevés itthon a poloska

Rejtély, hogy mi állhat az idei alacsony poloskaszám hátterében: a szakértő szerint az aszályos tavasznak lehet közel az idei szokatlan jelenséghez.
Fot: MTI/ MTVA/Bizományosi: Róka László

A Szent István Egyetem rovartanszékének docense az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy nagy valószínűség szerint az aszályos tavasz miatt kevesebb itthon az idei évben a poloska.

Ám ez egyelőre hipotézis, nem pedig bizonyított tudományos összefüggés. Vétek Gábor hozzátette, a jelenség nem egyedi: a szokásos mennyiséghez képest Európa-szerte kevesebb poloskát észleltek.

A poloskák rejtélyes mostani elmaradására még választ adhat a „második generáció”: a poloskák által a szakember szerint a körtében, az almában és az őszibarackban még komoly károk keletkezhetnek.

“Az elkövetkező hetek nagy kérdése lesz, hogy a márványos poloska is el tud-e úgy szaporodni, vagy már nem tudja behozni magát” – fogalmazott a szakértő.

(via)

Ha mégis betévedne a lakásba, így szabadulj meg a poloskáktól: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top