Életmód

Túladagolták egy beteg vérhígítóját az idősotthonban, meghalt

A Hatvani Járási Ügyészség az otthon két dolgozója ellen halált okozó, gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat.
Pénzbüntetésre ítéltek két orvost és egy ápolót egy beteg halála miatt

Eljárás indult az ügyben érintett intézmény részlegvezető ápolója és a körzeti orvosa ellen – közölte a Heves megyei főügyészhelyettes, Kalmár Gyula, aki kitért arra is, a két egészségügyi dolgozó ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat.

Az említett vádiratból kiderült, az áldozat (egy 1940-ben született férfi) 2017 tavaszán szívműtéten esett át, ezért több kórházban is feküdt. Az operáció után az orvosok előbb napi 10 milligramm véralvadásgátló szedését írták elő, majd ezt 1,5 milligrammra csökkentették – írja az Infostart.

A lap beszámolt az eset folytatásáról is: eszerint az önmaga ellátására képtelen férfi idősotthonba került, ahol gyógyszereinek szedését a róla gondoskodó ápolók kontrollálták. Befogadásakor a részlegvezető ápolónő figyelmetlenségből a kezdeti magasabb dózist (10 milligramm) rögzítette beállított napi véralvadásgátló-adagként.

A hibát nem vette észre a beteget másnap megvizsgáló háziorvos sem, mivel elsősorban a férfi mentális problémáira, szuicid megnyilvánulásaira koncentrált. A sértett emiatt végül közel egy hónapig hatszoros adag vérhígítót kapott, ami miatt kórházba került, majd a kórházban meghalt.

A vád arra kéri a bíróságot, hogy tárgyalás nélkül mondja ki bűnösnek a két egészségügyi dolgozót: az ápolónőre pénzbüntetést, míg a háziorvosra felfüggesztett szabadságvesztést kértek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top