Életmód

Sorsára hagyott egy várandós nőt a balesetező kamionos

A vérlázító esetet az arra haladó váci rendőrkapitány is látta, úgyhogy gyorsan elfogták a cserbenhagyót.

Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség egy lengyel kamionsofőr ellen, aki árokba sodort egy autót, majd sorsára hagyta a felborult járműben ülő várandós nőt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

A 62 éves férfi szerdán az M2-es autóúton a belső sávból átsorolva nekiütközött a 45 éves nő autójának, amely az út menti árokba sodródott és felborult. A kamionos megállt, néhány percig tétlenül nézte, ahogyan a nő egy időközben megálló férfi segítségével próbál kikászálódni a roncsolódott járműből, majd visszaült a volán mögé, és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A nő könnyű sérülést szenvedett, születendő gyermekének szerencsére nem esett baja.

A balesetet az arra haladó váci rendőrkapitány is látta, megállt, segített az asszonynak, majd a kamionról leírást adott kollégáinak, akik nem sokkal később Rétságnál elfogták a sofőrt.

A férfi kihallgatásán azt állította, hogy nem érzékelte az ütközést, és nem érezte magát felelősnek a balesetért. 

Forrás: MTI

Sajnos nem egyedi az eset:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top