A gyerekeknek joga van a védelemhez

Egy korábbi kutatás szerint a gyermekbántalmazás csökkenő tendenciát mutat Magyarországon. A munkádból kifolyólag nagy a rálátásod a hazai gyermekvédelmi rendszer működésére, szakemberként te hogy látod, az elmúlt években kevesebb gyereket bántalmaznak?

Ezt nagyon nehéz számszerűsíteni, ugyanis a gyermekbántalmazás nagyon széles spektrum, számos fajtája van, arról nem beszélve, hogy rengeteg eset el sem jut a rendőrségig, minimum tízszeres latenciával kell számolni, ezért nagyon nehéz tendenciákat megállapítani. Én emiatt a társadalmi attitűd mérésekben és azok eredményeiben hiszek, mivel ezek egy téma mentén viszonylag jól tükrözik a véleményeket. A UNICEF legutóbbi felmérése alapján én is azt tudom mondani, hogy folyamatban van egy szemléletmódváltás, ami összefügg például a jogszabályok szigorításával, a társadalmi kampányokkal, a gyermekjogi szervezetek szemléletformáló anyagaival, szülői és iskolai foglalkozásokkal is.

„Az sem evidens mindenkinek, hogy a verés káros a gyerek egészséges fejlődése szempontjából” (Fotó: Neményi Márton)

A hazai jogszabályok erős, egyértelmű, zéró toleranciát hirdetnek a gyerek verése kapcsán is. Ennek ellenére még mindig családi magánügynek számít a nevelő célú fizikai fenyítés. Miért ennyire jellemző az ellenállás, negligálás a jogalkalmazás oldaláról?

Az egyik ok, hogy túl kevés erőforrást csoportosítanak a jogszabályok mellé, és azok betartásához. Mindemellett elengedhetetlen lenne egy központi, széles körű társadalmi tájékoztatás, érzékenyítés, kampányokkal, és egyéb felvilágosító módszerekkel. Hiszen nem lehet tudni, hogy azok közül, akik úgy tartják, meg lehet ütni egy gyereket, hányan vannak, akik nem tudnak arról, hogy ma zéró tolerancia él a gyermekek testi fenyítését illetően. Ahogy az sem evidens mindenkinek, hogy a verés káros a gyerek egészséges fejlődése szempontjából, vagy hogy milyen egyéb módszerek léteznek a konfliktusok rendezésére.

Akár plakátokkal az orvosi rendelőkben, vagy egyéb felvilágosító programokkal készíti fel a pedagógusokat, védőnőket, óvónőket, hogy aztán ők tájékoztassák a szülőket, formálják a  berögzült, rossz nevelési mintákat.

Mondanál az utóbbira egy pozitív példát?

Friss történet, hogy az egyik osztályban a tanárnő feltette azt a kérdést a reggeli nyitó beszélgetés alkalmával, ki mitől szokott szomorú lenni. Az egyik kisgyerek erre azt válaszolta, hogy attól, amikor megverik otthon. A tanárnő a következő szülői értekezleten elmesélte az esetet (név nélkül), azt is elmondta, hogy mi a baj ezzel, hogy a jogszabályok szerint büntetendő a gyereket megütni, és hogy neki, a jelzőrendszer tagjaként kötelessége az esetet jelezni a gyermekjóléti szolgálat felé. Ez a fajta felvilágosítás viszont sajnos nem általános jelenség, ahogy az sem ritka, hogy maga a jelzőrendszer tagjai is szemet hunynak egy-egy szülői pofon felett, vagy nem tudják, hogy kinek mi a feladata egy-egy helyzetben.

A gyermekbántalmazás kevesebb lenne, ha a mindenkori kormány a családon belüli erőszakot komolyan venné, és ratifikálná az Isztambuli egyezményt?

Rengeteget számít, hogy az ország vezetése mit gondol, mit üzen a társadalom sérülékeny csoportjaival kapcsolatban, vagy hogy mi a politikai vezetés számára az értékteremtő. Tudatformálás szempontjából tehát meghatározó, hogy az ország vezetői mekkora empátiával fordulnak a sérülékeny csoportok felé, vagy mekkora erőforrásokat biztosítanak a védelmükre, megsegítésükre, és hogyan kommunikálnak róluk. Nem mindegy, hogy hergelik vagy felelősségvállalásra, támogatásra szólítják fel a társadalmat. 

„Azt válaszolta, hogy attól, amikor megverik otthon” (Fotó: Neményi Márton)

A hazai helyzet miatt a Gyermekjogi Bizottság 2020 januárjában kiadott egy dokumentumot, amiben felsorolta, mit kell tennie Magyarországnak a gyerekjogok végrehajtásáért, és kihangsúlyozta, hogy a gyerekek felé irányuló erőszak bármely formája megengedhetetlen és tájékoztatni kell erről mindenkit. Mit gondol az utóbbiról, és úgy egyáltalán a gyermekjogról a magyar átlag?

A UNICEF Magyarország Ismerd fel, és tegyél ellene kampánya ebben a szellemben készült, előtte pedig felmérést készítettünk, amely a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos attitűdjét vizsgálta. Az országos kutatás szerint a többség (83 százalék) nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülő fizikai fenyítéssel „nevelje” gyermekét.

A megkérdezettek 38 százaléka szerint pedig egy-egy pofontól nem lesz baja a gyereknek. A gyerekjog kérdésében: 38 százaléka szerint inkább kötelességeik vannak a gyerekeknek, mint jogaik. Jellemző, hogy túlmisztifikálják, vagy elbagatellizálják a gyerekjogot, pedig nem nagy ördöngösség, a gyermekjogok azok a szükségletek, amelyek elengedhetetlenek a gyermek egészséges fejlődéséhez. 

Dr. Gyurkó Szilvia: „Ha egy gyereknek jó a viszonya a szüleivel, kevésbé becserkészhető”

Mit mondasz szülőként, egy pofon is pofon?

Igen. Ha egy feladatot nem készítek el a főnökömnek, akkor eszébe sem jut, hogy ezért felpofozzon, vagy bezárjon a szobámba. Ma már a társadalmi gondolkodásban nagyrészt evidencia, hogy a konfliktusokat nem erőszakkal kezeljük, de ezt valahogy gyerek relációba nem vittük át, miközben ők jóval kiszolgáltatottabb, védtelenebb helyzetben vannak, mint mi, felnőttek. És sajnos ugyanez igaz az érzelmi bántalmazásra is, ha a felnőtteknél nem fér bele, hogy szavakkal megszégyenítsük egymást, akkor miért engedjük meg magunknak ugyanezt egy gyerekkel szemben?

Gondolom, az is sokat számít, hogy Magyarországon rengetegen ebben nőttek fel, ezek voltak otthon a nevelési módszerek, a családi dinamikák. A transzgenerációs spirált pedig, főleg egy hátrányos helyzetű családban, iszonyú nehéz megszakítani…

Ezért fontos az edukáció, a felvilágosítás. Hiszen, ahogy te is mondod, az emberek jelentős része ebben szocializálódott, lehetőséget adott erre a kultúránk, a társadalmunk, a jogrendszerünk. Húsz éve még ez volt a norma, és a törvény is engedélyezte a gyerekek fizikai fenyítését, rengetegen kaptak egy pofont, vagy bántalmazták őket súlyosabban, úgynevezett nevelési célzattal. Felnőve pedig gyakran a szülők iránt érzett lojalitásból ezt a viselkedést igazolják is nekik.

„Mert megérdemeltem, mert rossz voltam stb.” Ilyenkor hangzik el a sokat hallott mondat, miszerint: „Engem is vertek, mégis rendes ember lett belőlem”.

A korai élmények beépülnek, vagyis felnőve, szülővé válva nagy eséllyel ez a minta fog előjönni, ha nevelésről, fegyelmezésről lesz szó. Ez egy szomorú láncolat, ami egyik generációról a másikra adódhat tovább. Gyakran az sem elegendő, ha az eszünkkel már tudjuk, hogy nem üthetjük meg a gyereket. Az intellektuális belátás fontos, de gyakran szükség van arra, hogy a gyermekkori élményeinket szakemberrel dolgozzuk fel, ahol lehetőség van ezek érzelmi átélésére, és így a viselkedés „újrahuzalozására”. A valódi változás csak így történhet meg.

„Mert megérdemeltem, mert rossz voltam” (Fotó: Neményi Márton)

Mi, felnőttek, mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy társadalmi felelősségünk jelenteni, ha azt látják, sejtik, hogy egy gyermeket bántalmaznak?

Sokan nem tudják, mi a felelősségük civil állampolgárként, ha gyereksírást, bántalmazásra, erőszakra utaló jeleket hallanak, látnak. Pont azért találtuk ki a Gyerekvédelmi kisokost, amely gyakorlati példákkal, hétköznapi nyelven segít eligazodni a gyermekbántalmazás témájában. A kisokosra a www.unicef.hu/bantalmazas oldalon lehet regisztrálni, minden szülő és gyermekkel foglalkozó szakember számára hasznos lehet.

Ha már a felelősségről szó esett, idevágó kérdés, hogy vajon mit tehetünk, ha azt tapasztaljuk, hogy egy gyereket felpofoznak előttünk a villamoson, a játszótéren, vagy épp a szomszédban?

Egy konkrét helyzet kezelése mindig nagyon nehéz, ráadásul él az a meggyőződés, hogy a gyerek nevelése (így felpofozása is) magánügy.

Ha a szomszédban azt halljuk, hogy üvöltözik az anyuka, vagy folyamatosan sír a gyerek, ne tegyünk úgy, mintha nem történne semmi. A gyermekvédelmi kisokosunkban azt írjuk erről, hogy határozottan, de kedvesen be kell ilyenkor avatkozni. Nem az a cél, hogy megszégyenítsük a szülőt, hanem hogy felhívjuk a figyelmét arra, hogy nincs rendben a gyerek bántalmazása. Lehetőleg kommunikáljuk felé azt is, hogy készek vagyunk segíteni neki, amennyiben problémája van. Könnyen lehet, hogy idegileg leterhelt, kimerült, vagy az erőszakon kívül nincs más ismert konfliktuskezelési módszere. Ha pedig gyermek veszélyeztetését látjuk az utcán, például koldulnak vele, bejelentést tehetünk a rendőrségen, vagy hívhatjuk a Gyermekvédő Hívószámot, a területileg illetékes család- és gyermekjóléti központot.

Mire figyeljünk, honnan vegyük észre, hogy a gyerekkel valami nem stimmel, mikor kezdjünk el gyanakodni, hogy esetleg bántalmazás áldozata lett?

Minden olyan, ami szokatlan a viselkedésében, felvetheti a bántalmazás gyanúját. Ha agresszívebb, vagy pont visszahúzódóbb lesz, ha hirtelen sokat hízik, vagy fogy, ha mindig rosszkedvű, ha túl távolságtartó/zárkózott lett, vagy esetleg falcolás nyomait látjuk a karjain, kezdjünk el gyanakodni, és próbáljunk vele minél többet beszélgetni. Mindennek alapja a szeretetteljes, bizalmi kapcsolat, ha ez megvan, nagy eséllyel el fogja mondani, mi történt vele. A lényeg, hogy legyünk résen, és ne bagatellizáljuk el a jeleket.

„Ne tegyünk úgy, mintha nem történne semmi” (Fotó: Neményi Márton)

Életbe lépett itthon a kijárási tilalom, és az első hullám óta tudjuk, hogy a pandémia alatt akár 30 százalékkal is nőhetett a gyermekbántalmazási esetek száma. Mire számíthatunk ezúttal? Felkészült a mostani helyzetre a rendszer, gondolok itt a családon belüli erőszak áldozatainak a megsegítésére?

Nem hinném, hiszen nem látunk olyan kezdeményezéseket, mint például Franciaországban, ahol több ezer hotelszobát bérelt ki az állam a családon belüli erőszak elszenvedőinek. Olyan civil szervezetek, mint a Patent, a NANE természetesen foglalkoznak a témával. Érdemes volna kormányzati szinten is kiemelten foglalkozni a családon belüli erőszak témájával.

Mi várható a második hullám és a kijárási tilalom alatt?

Az emberek jelenleg nagyon frusztráltak, óriási az egzisztenciális bizonytalanság, a szülők mentális túlterheltsége, hatalmas a stressz. Mindez az agresszió legjobb táptalaja, és még azokban a családokban is megtörténhet a baj, ahol eddig nem történt családon belüli erőszak. Most, a második hullám alkalmával ráadásul kijárási tilalommal nézünk szembe, ami járványügyi szempontból természetesen indokolt, ugyanakkor még nehezebb helyzeteket szül, hiszen bezártak azok a helyek, ahová azért jártak az emberek, hogy kiengedjék a gőzt. Többek között azért járunk szórakozni, hogy találkozzunk barátainkkal és ventiláljunk nekik a problémáinkról, azért járnak az emberek meccsekre, hogy drukkolás, ordibálás közben utat engedjünk a belső feszültségnek, azért járunk edzeni, hogy megnyugodjunk, elengedjük a stresszt. Most ezek a szelepek nincsenek, a frusztráció és a stressz pedig egyre nő az emberekben. Várhatóan ez idő alatt is jönni fognak a jelzések a bántalmazásokról.

Pedig a gyerekeknek joguk van a védelemhez. A magyar gyerekeknek milyen jogaik sérülnek a leginkább?

Például az előbb említett védelemhez való jog, ahogy az oktatáshoz és az egészséghez való jog sem valósul meg minden gyermek számára. Ezekben különösen nagy hátrányt szenvednek a szegényebb régiókban élő, többszörösen hátrányos helyzetű családok, és ez a szakadék most tovább mélyült a digitális oktatás előtérbe kerülésével. Hiszen a gazdasági, szociális különbségek miatt nem egyenlően férnek hozzá a gyerekek. Ugyanez igaz az egészség terén is, rengeteg gyermekorvos, védőnő hiányzik a rendszerből, jellemzően szintén a szegényebb megyékből, ahol a közlekedés is rossz, vagy egyszerűen nincs a szülőknek pénzük az utazásra, a gyógyszerek kiváltására. A jó hír, hogy a gyerekek véleménynyilvánítási jogáról egyre többet beszélünk, egyre több családban és iskolában ez evidencia.

„Bezártak azok a helyek, ahová azért jártak az emberek, hogy kiengedjék a gőzt” (Fotó: Neményi Márton)

Ha már gyermekbántalmazás, muszáj arról is beszélnünk egy kérdés erejéig, hogy a gyermekvédelemi törvény szerint anyagi okokból nem lehet kiemelni gyereket a családból. Ehhez képest az ombudsman jelentései szerint a gyerekek 30 százaléka anyagi okokból kerül szakellátásba. Egyes szakemberek szerint ez már rendszerbántalmazásnak minősül… 

A gyermekvédelmi törvény ezt az eljárási módot valóban tiltja, és kimondja, hogy szociális munkával, az alapszolgáltatás eszközeivel kellene támogatni a családokat, megelőzni, hogy anyagi okokból ne kerüljenek gyerekek a szakellátásba. Tény, hogy minden kiemelés óriási trauma a gyereknek, hiszen kiszakítják a megszokott környezetéből, és radikálisan megváltozik az élete. A gyermekvédelemnek az a célja, hogy csak addig legyen a gyerek szakellátásban, amíg a probléma nem rendeződik, de a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy az alapellátás és a hazagondozás is alacsony számokkal dolgozik. 

Még több cikk gyermekvédelem-témában:

• A család krízishelyzetbe került, de amit kaptak, az nem segítség, hanem büntetés – kit véd a gyermekvédelem?
• Kitálal a szocmunkás: „Mire kikerülnek innen, ezek a gyerekek nagyon rossz állapotban lesznek”