nlc.hu
Életmód

Beszélgető futárok

Ennek a bolthálózatnak a futárjai boldogan beszélgetnek veled

Rájöttek, hogy sokan egész héten csak a futárral találkoznak a koronavírus miatt, ezért a házhoz szállítást végző sofőrök szívesen beszélgetnek az egyedül élő vásárlókkal.

A brit Asda üzletlánc néhány kézbesítője mostantól „boldogan beszélgetek” feliratú jelvényt viselnek, így segítenek leküzdeni az egyedül élő vásárlóiknak a zárlat miatti magányt. A járművezetőknek nem kötelező viselniük a kitűzőket – ez csak rajtuk múlik –, így tudják a vásárlók, hogy bárki, aki viseli a kitűzőt, valóban hajlandó a beszélgetésre.

Hannah, az Asda egyik futárja szívesen beszélget (Fotó: Asda - FB)

Hannah, az Asda egyik futárja szívesen beszélget (Fotó: Asda – Facebook)

A program mögött a Royal Voluntary Service (RVS) jótékonysági szervezet áll, amely támogatást és társaságot kínál. „Néha mi vagyunk az egyetlen ember, akit az ügyfél egész héten lát” – mondta az egyik sofőr, akiket ki is képeztek a nehezebb helyzetekre.

Sam Ward, az RVS vezérigazgató-helyettese és szolgáltatási igazgatója a Metrónak elmondta: „A Királyi Önkéntes Szolgálat hihetetlenül büszke arra, hogy egy ilyen csodálatos kezdeményezés részese lehet az Asda mellett. Tudjuk, hogy a karácsony nehéz lehet azok számára, akik egyedül vannak, ez az év pedig még rá is tesz egy lapáttal. Ez a fantasztikus projekt is megmutatja, hogy még egy kis karácsonyi kedvesség is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megkönnyítse az ünnepi szezont a rászorulók számára.”

Nem könnyű a futárok élete:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top