nlc.hu
Életmód

Veszélyes tüsszentés

Tüsszentés miatt került kórházba

Egy 34 éves férfi tüsszentés közben befogta az orrát és a száját is, ez pedig komoly hibának bizonyult.

Úgy tűnik, nem mindegy, hogyan tüsszentünk, és most nem arra gondolunk, hogy a koronavírus-járvány elején azt tanácsolták, hogyha nincs nálunk zsebkendő, akkor lehetőleg a könyökhajlatunkba tüsszentsünk, hanem arra, hogyan járt egy 34 éves férfi, aki egyszer az orrát és a száját is befogta tüsszentés közben. 

Az illető saját elmondása szerint tüsszentéskor egy pattanást hallott a nyakában, majd fájni kezdett a torka, nehezen nyelt és mintha a hangja is megváltozott volna. A vizsgálat során kiderült, hogy megsérült a garatja, és emiatt levegő került a környező szövetekbe, ez okozta a szokatlan tüneteket. A pácienst elővigyázatosságból megfigyelés alatt tartották, illetve egy ideig csövön keresztül táplálták és antibiotikumot is kapott. A férfi végül felépült, és elhagyhatta a kórházat.

Az esetet bemutató szakértők szerint ennek a férfinak a példája azt bizonyítja, hogy tüsszentés közben veszélyes lehet a szájat és az orrot is befogni.

(via 24.hu)

Tüsszentő férfi

Fotó: Edward Jenner/Pexels

Egészségünkre?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top