nlc.hu
Életmód

Újabb országban a brit vírusmutáció

Kínába is eljutott a brit vírusmutáció

Kínában is felbukkant a koronavírus gyorsan terjedő mutációja.
koronavírus

Kínában is azonosítottak egy, a brit koronavírus-mutáció okozta fertőzéses esetet. A vírushordozó egy 23 éves kínai nő, aki az Egyesült Királyságból repült vissza Sanghajba. A megérkezését követően, december 14-én elvégzett vírustesztje pozitív lett, ezért egy sanghaji kórházba szállították elkülönítésre. A páciensnél csupán enyhe tünetek jelentkeztek. Két nappal a hazaútja előtt, az Egyesült Királyságban elvégzett vírustesztje még negatív eredményt mutatott.

A nőtől vett minta genetikai szekvenálása mutatta ki december 24-én, hogy a fertőzését okozó vírus különbözik a Sanghajban novemberben azonosított esetek hátterében álló variánstól. További vizsgálatok során pedig megállapították, hogy az Egyesült Királyságban október vége óta terjedő, új variánsról van szó.

A sanghaji hatóságok az újabb koronavírus-variáns elterjedésének megelőzésére különböző intézkedéseket alkalmaztak, a többi között a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektettek a kontaktkutatásra, illetve fertőtlenítettek minden olyan helyet, ahol a páciens járt.

A brit koronavírus-mutáció szakértők szerint legalább 50 százalékkal, de akár 75 százalékkal is fertőzőbb lehet a vírus többi variánsánál, és már a világ több pontján – köztük az Egyesült Államokban, Portugáliában, Dél-Koreában és Chilében is megjelent. Az új variáns terjedésének kizárására több ország felfüggesztette az Egyesült Királyságból érkező utasok fogadását. A kínai légi közlekedési hatóság hétfőtől függesztette fel a menetrend szerinti járatok közlekedését az Egyesült Királyság és Kína között.

Kínában a járványt drákói intézkedéseknek köszönhetően az év első felében megfékezték, azóta csupán kisszámú esettel járó, lokális járványgócok bukkantak fel időről időre az ország egyes pontjain.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/EPA/Dzson Hon Kjun 

A legfrissebb koronavírusos hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top