nlc.hu
Életmód

Káosz a szombathelyi oltópontokon

Káosz az oltópontokon: tömegek álltak a szombathelyi SZTK előtt

Összezsúfolódva, egymás hegyén-hátán álltak az idősek a szombathelyi SZTK előtt.

Szerda reggel nyolc órakor már kisebb sor állt Szombathelyen a régi SZTK épülete előtt, a város oltópontjai közül négy is ebben az épületben működik. Tömegnek ekkor még kevés volt az a pár ember, aki a lépcsőkön várt a sorára – írja a nyugat.hu.

Káosz az oltópontoknál: Tömegek álltak a szombathelyi SZTK előtt

Képünk illusztráció, rajta a A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontja látható (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Az idő múlásával egyre nagyobb volt a fejetlenség az oltópontok előtt, nyolc óra harminckor már nemcsak a lépcsőn álltak zsúfolva az oltásra váró idősek, hanem a mozgássérült-feljárón is, a lépcső alatt a járdán is, sőt az SZTK parkolójában is. Az épületben egyébként négy oltópont működik két külön bejárattal, így a Március 15. téri körforgalomtól az Agora Sportház lépcsőjéig egyetlen egybefüggő tömeg alakult ki. A lap szerint nagy volt a fejetlenség, a bejárat előtt már szó szerint egymást taposták az emberek, és senki sem igazán tudta, hova kéne állnia és meddig fog várni a sorára.

Kiderült, mindenkit mindenkit külön, konkrét időpontra hívtak, ám hiába érkeztek időben, már akkor nagy sor állt a bejárat előtt, és a csúszás miatt kezdtek feltorlódni a különböző időpontra érkezők. 

A sportházhoz közelebb eső bejárat előtt messze nem álltak annyian, viszont itt meg arra panaszkodott mindenki, hogy bent kell várakozni, ahol egy kicsi helyiségben zsúfolódnak az emberek.

Vakcinahíreink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top