nlc.hu
Életmód

Csernobili kitelepített területen született lány

Felnőtt és egészséges a lány, aki a kitelepített területen született Csernobilban

A csernobili kitelepített zónában maradt egy család, és született egy kislányuk. Kisebb csoda, hogy a már felnőtt lánynak semmi baja.
Csernobil

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa után a brutális sugárzás miatt kitelepítettek egy 30 kilométeres zónát. De nem mindenki hagyta el a sugárszennyezett területet. Lydia és Mikhail Szovenko a lezárt zónában maradt, mert nem kaptak cserelakást.

Bár az asszony nem tudta, hogy terhes, 1999-ben megszületett a kislányuk. Orvosi segítséget nem kaptak, az apa vágta el a köldökzsinórt, a hatóságok pedig igyekeztek eltitkolni a gyerek születését, nehogy kiderüljön, hogy még mindig élnek a súlyosan szennyezett területen.

Miután a kis Marijka Szovenko világra jött, az anyát bűnözőként kezelték, aki halálos veszélynek teszi ki a gyerekét azzal, hogy a sugárszennyezett területen legelésző tehenek tejét és sugárfertőzött halakat adott neki. A kislány azonban csodával határos módon teljesen egészségesen és boldogan nőtt fel, egyedül azt sajnálta, hogy nem volt játszótársa.

A lezárt zónából végül csak akkor költözött el a család, amikor Marijka 7 éves lett, hogy a kislány iskolába járhasson. A lány azóta már felnőtt, egyetemre jár Kijevben, mellette egy bárban dolgozik, és az egészségügyben képzeli el a jövőjét. „Jól vagyok, dolgozom, eltartom magam. Ennyi” – mondta.

(Daily Mail)

(Kiemelt kép: Andersen Dávid)

Csernobil az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top