nlc.hu
Életmód

Meghalt Szeremley Huba

Elhunyt Szeremley Huba

A nemzetközi hírű borász 81 éves volt.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Szeremley Huba – írja az Index. Az ő nevét azok is ismerik, akik nem igazán jártasak a borkultúrában, hiszen a boraival nemzetközi hírnévre tett szert.

Elhunyt Szeremley Huba

Fotó: Unsplash

Szeremley Huba Budapesten született 1940-ben, gimnázium után többek között teológiát tanult, majd 1967-ben egy sportrepülővel elhagyta az országot. Élt többek között Ausztriában, Svájcban, Nigériában és Iránban is. Gépészmérnökként áramot vitt törzsi kultúrában élő népeknek, kórházat alapított, amely annyi pénzt hozott neki, hogy amikor a rendszerváltás után hazaköltözött, már a leggazdagabb magyarok között tudhatta magát.

 Sokáig az ország leggazdagabb emberei között is emlegették, a vagyonát 20-22 milliárd forintra becsülték, de szerinte ez távol állt a valóságtól, saját bevallása szerint valójában csak 3,5 milliárd forintja volt a csúcson, bár azt nem titkolta, hogy Badacsonyban van egy gyémánttal kirakott borospincéje. Arról is mesélt, hogy egyszer Budapesten feltörték az autóját, benne egy sporttáskával, amelyben 50 millió forint készpénz lapult – írja a lap.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top