nlc.hu
Életmód

Ezért fontos, hogy 6 millió átoltott legyen Magyarországon

Rusvai elmondta, miért fontos elérni, hogy a 6 millióan be legyenek oltva

Ősszel jön a felső légúti megbetegedések szezonja, addigra fontos lenne a minél nagyobb átoltottság.

Dr. Rusvai Miklós azt  mondta a Ripostnak, hogy szerinte miután elértük az 5 milliós átoltottságot (tehát ha megkapta mindenki mindkét adag vakcinát), többé-kevésbé visszatérhet az életünk a normális kerékvágásba, és megerősítette, hogy ez a nyáron így is marad. Közben viszont úgy véli, hogy fontos lenne, hogy meglegyen a 6 millió beoltott. „A légzőszervi betegségek őszi szezonjáig nyugodtak lehetünk, de amint a nyirkos, párás idő október-november környékén beköszönt, a koronavírus újra megbetegítheti azokat az embereket, akik addig nem oltatják be magukat. Tehát ezért érdemes folytatni a vakcinázást és azoknak is beoltatni magukat, akik eddig nem tették, mert a nyár után lehet, hogy ismét megnövekszik a koronavírusos megbetegedések száma – mondja a virológus, aki szerint az, hogy újabb mutáns kialakul-e a valahol a világban (Japánban éppen az olimpiai variánstól tartanak), azt nem tudhatjuk, mint ahogyan azt sem, hogy majd hazánkba is megérkezik-e, de ha így is lenne, ötmilliós átoltottságnál már kisebb az esély egy olyan mértékű járványra, mint amit az elmúlt időszakban tapasztaltunk. – Amennyiben nem sikerül 5 millió fölé tornászni a beoltottak számát, nagy baj nem lehet belőle, de egy kisebb hullám még kialakulhat. Ha pedig egy új mutáns jelenik meg, az komolyabb gondot is okozhat. Jó lenne ezért elérni a 6 milliós beoltottsági határt, amelyet egyébként a hatóságok is reális számnak vélnek, mert ha ez meglenne, akkor jó esély van rá, hogy elkerüljünk egy újabb hullámot.”

nővér vakcinával

Oltanak / Kép forrása: Koronavírus tájékoztató / Facebook-oldal

Rusvai hozzátette, hogy a jelenlegi koronavírus-változatok már nem tudnak betegséget okozni az oltottakban. „A fertőzések számának csökkenése azonban még nem jelenti azt, hogy a koronavírus ne lenne veszélyes azokra, akik nincsenek beoltva” – mondja a szakember.

Oltási kérdések: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top