nlc.hu
Életmód

Megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója

Ennyi volt, megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója

Lecsengett a harmadik hullám, itt a búcsú ideje.

Egy ideje hetente már csak néhány alkalommal számolt be a friss adatokról, eseményekről az operatív törzs, de jövő héttől végleg búcsút inthetünk ennek, ugyanis nem tartanak több sajtótájékoztatót rendszerszinten, átállnak készenléti jellegű adatszolgáltatásra is, vagyis a járványügyi adatokat kizárólag hétköznapokon közlik, hétvégén nem. Ezt Kiss Róbert rendőr alezredes jelentette be a pénteki sajtótájékoztatón.

Beszélt arról is, hogy az operatív törzs újabb könnyítő védelmi intézkedésekre tett javaslatot. Ezek értelmében falunapon egy időben – életkorra tekintet nélkül – 1500-an lehetnek jelen, a rendezvényen nem védettek is részt vehetnek, és megengedett az élőzene is. Hozzátette, zenés-táncos rendezvény helyszínén életkortól függetlenül csak védettek vehetnek részt, és az intézkedések betartásáért a falunap, illetve a zenés-táncos rendezvény szervezője a felelős. És megemlítette azt is, hogy Magyarország már 16 állammal kötött kétoldalú, és Romániával egyoldalú megállapodást a védettségi igazolások elfogadásáról. 

Müller Cecília most nem volt jelen, de  Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az aktuális adatokról elmondta, az elmúlt napon 199 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel 806 790-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Kórházban 442 beteget ápolnak a vírus szövődményeivel összefüggésben, közülük 51-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Elmondta azt is, az oltási program folyamatosan zajlik, eddig az oltás első dózisát 5 324 996-an, míg a másodikat 4 157 681-en kapták meg. Az oltásra regisztráltak száma 5 millió 115 ezer, és 93 százalékuk már megkapta a vakcinát, ezzel a magyar lakosság átoltottsága 54,5 százalékos, míg az európai uniós átlag 42 százalék, írja az MTI.

Galgóczi Ágnes beszámolt arról is, hogy levelet küldtek a háziorvosoknak, amiben arra kérték őket: nézzék át a praxisukhoz tartozók listáját, és beszéljenek azzal, aki regisztrált, de még nem vette fel az oltást, és azzal is, aki még nem regisztrált. Továbbá kérik azokat is, akik még nem vették fel a második oltásukat, hogy tegyék ezt meg, hiszen csak a második dózis után alakul ki a teljes védettség.

Müller Cecília

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszél a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs utolsó alkalommal megtartott online sajtótájékoztatóján 2020. június 17-én. Mellette Gál Kristóf rendõr alezredes, az Országos Rendõr-fõkapitányság (ORFK) szóvivõje. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Best of operatív törzs:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top