nlc.hu
Életmód

Interjú Kis Adrienn kerekesszékes újságíróval

„Kerekesszékben könnyebb nőnek lenni” – interjú Kis Adrienn kerekesszékes újságíróval

Körbedolgozta a teljes magyar médiát, végigcsinálta a Budapest-Bamako ralit, a járókeretből és a mankók közül szépen lassan költözött végleg kerekesszékbe. Most például egy rózsaszínben ül, a szín, mint mondja, élete legjobb döntése volt, így ugyanis sokkal könnyebben tesznek fel neki hülye, de nagyon fontos kérdéseket. Interjú a Kereketoldok Podcast gazdájával, Kis Adriennel.

Készültem belőled, de egy idő után feladtam, hogy összeszedjem az összes szerkesztőséget, ahol dolgoztál.

Az elmúlt tizenhárom évben én nem nagyon pihentem. Ráadásul őrült módon váltok állást: szerdán még nyomdába adjuk a lapot, csütörtökön már indító értekezletet tartok valahol máshol. Most úgy döntöttem, kreatív szabadságot adok magamnak. Januárban még megszerkesztettem egy könyvet, februártól április közepéig nem csináltam semmit. Ja, de: ekkor született a Kereketoldok Podcast. Régi ügyem ez: nem kerekesszékeseknek mesélni, milyen az élet kerekesszékben.

Aktivista vagy?

Nem. Nem vagyok az a típus, aki rázza az öklét. Bizonyos ügyeket az nem visz előre. A kerekesszékes élet viszont nagyon érzékeny és fontos téma, ez rögtön feltűnt, ahogy elkezdtem dolgozni. A Maxima gyakornokaként kezdtem még Szabó Patrícia alatt, ahogy beléptem az épületbe, éreztem, hogy sokkal nyitottabbak az ott dolgozók, mint az átlagember. Azóta is meggyőződésem, hogy egy médiamunkásnak muszáj nyitottnak lennie, akkor is, ha vannak vadhajtások, ahol ez nem elvárás, de ezt most hagyjuk. Figyelték, hogy közlekedek az épületben, nézték, elérek-e mindent, van-e mosdó és így tovább. Azt éreztem, úgy néznek rám, mint lehetséges interjúalanyra; tudod, van, akit a két szép szeméért szeretnek, én pedig izgultam, hogy ne a két szép kerekemért szeressenek. Persze kiderült, hogy ez csak a fejemben volt így, az én önismereti folyamatom része volt. Aztán az egyik szerkesztő azt mondta:

Nem vagy a rokonom, nem vagy a barátom, ez üzlet, nem foglalkoztatnálak csak azért, mert tetszik a széked.

Nagyon fontos mondat volt, kellett ez a visszajelzés, hogy nem azért adnak munkát, mert kerekesszékes vagyok. Szabó Patrícia pedig egyszer később egy közös munkánk során azt mondta, „ja, várj, te erre a helyre nem tudsz bejutni, akkor nekem ez az anyag nem kell”. Nagyon jólesett. Én egyébként nem hirtelen találtam ki, hogy írogatni szeretnék: sokat tanultam és minden gyakorlatot elvégeztem.

Kis Adrienn kerekesszékes újságíró

Forrás: Kis Adrienn magánarchívuma

Cinikus leszek, de van annak sportértéke, ha egy szerkesztőségben egy kerekesszékes lány dolgozik, nem? Lehet mutogatni őt azzal, hogy milyen elfogadó, nyílt csapat ez.

Persze! Ez ráadásul 2008 körül volt, ekkor még az utcán sem nagyon voltak kerekesszékesek, nemhogy a médiában. Aztán egyszer csak jöttem én, a lány, akit mutogatni is lehetne. Egy év után kértek meg, hogy meséljek erről az olvasóknak. Ekkor már éreztem, hogy ez egy olyan ügy, amelyben nekem feladatom van. Ismerem a kerekesszékkel élők és az újságírók oldalát is, tudom, hogy mi az, ami eladható, és ez bizony az. Néhány éve pedig az is kiderült, hogy elég jó termék vagyok, de sokáig dilemma volt, hogy akarom-e én ezt. Aztán persze sok-sok minden történt, most pedig podcastet készítek. Egyébként rádiósként végeztem, csak aztán sosem dolgoztam rádióban. Egy kicsit olyan tehát ez, mintha elkezdhetnék dolgozni az eredeti szakmámban.

Akkor soha, sehol nem voltál A Kerekesszékes Lány? Aki cuki, meg minden, de mégiscsak esélyegyenlőségi projekt keretében kell foglalkoztatni.

Nem. Szerencsére a személyiségem is olyan, hogy hamar lehull rólam „a kerekesszékes lány” imidzse. Azt szokták mondani, hogy annyira természetesen viselkedek, hogy hamar elfelejtik a közelemben, hogy én egyébként ülök. Nagyképűen hangzik, de vannak nekem más, sokkal fontosabb értékeim is, mint a kerekesszék. Évente talán egyszer-egyszer találkozom olyan megjegyzéssel, ami arról szól, hogy engem sajnálni kell, az sem szakmán belülről érkezik. Ilyenkor elmondom, hogy az én problémám legfeljebb látványosabb, de nem nagyobb, mint az átlagemberé. Sokkal súlyosabb gondjaim is vannak annál, mint hogy nem tudok járni. Néhány éve meghalt az anyukám. Akkor ez az érzés nagyon erős volt: 

ki a jó isten nyilát érdekel, hogy tudok-e járni?!

Nyitott gerinccel születtél, járni legfeljebb mankóval, járókerettel tudtál. Így sem hiányzik?

Nem hiányzik, sőt: kerekesszékben könnyebb. A járáshoz nekem csak nehézségek, rossz élmények kötődnek. Csúnya volt. Én pedig mindig hiú ember voltam, rossz volt belegondolni, hogy nézhetek ki mankóval. A mai napig nem szeretem visszanézni a videókat, amiken gyerekként botladozom. Sokszor elestem, ez önmagában nem baj, az ember idővel megtanul esni, csak aztán mehettem haza átöltözni: koszos lettem, beleestem a pocsolyába… Nekem ezzel csak a gond volt.

Kerekesszékben könnyebb szépnek lenni?

Kerekesszékben könnyebb nőnek lenni. Nekem – hangsúlyozom: nekem – könnyebb! Megértem azokat a balesetben sérülteket, akik nem így vannak vele: akinek nem onnan indult az élete, ahonnan az enyém, azt sokkolja, tönkre is teheti, ha székbe kényszerül. Nagyon fontos beszélgetésem volt egy orvossal, a család egy barátjával 28 évesen. Egészen addig nem találtam semmit arról, hogy mi lesz 50-60-70 éves korukban azokkal, akik nyitott gerinccel születtek? Végül ez az orvos elmondta, azért nem találtam semmit, mert az előttem lévő generációban, akit ez érintett, negyven éves kora körül meghalt. Csak pislogtam: akkor én is…? Azt mondta, én valószínűleg megmaradok, ők főleg abba haltak bele, hogy intézetbe kerültek, ahol nem tudták őket ellátni, végül elvitte őket egy tüdőgyulladás, vagy hasonló szövődmény. Engem pedig nem biztat, hogy egész életemben a járással küzdjek. Én akkor még mankóval közlekedtem, arra gondoltam, mennyi energiát, időt fektetett bele már a család, hogy képes legyek járni, csak nem adhatom fel. Az orvos megkérdezte, mitől érezném jól magam. Azt mondtam, attól, ha felvehetném a szép ruhámat, sminkelnék és beállítanám a hajam. Ha így elindulok mankóval, az első sarkon már lefolyik a smink, szanaszéjjel áll a hajam, borzalmasan körülményes minden. Talán ekkor jöttem rá: jobb nőnek lenni székben. A járás nehéz, a járás ciki, az én fejemben mindenképp. Székben ülni jó.

Kis Adrienn kerekesszékes újságíró

Forrás: Kis Adrienn magánarchívuma

Kívülről ezt, gondolom, sokan úgy látják, feladtad, leépültél.

Kevesen kérdezik meg, még kevesebben értik meg, hogy ez nekem pont a legnagyobb szabadságot jelenti.

Ha egy csettintéssel egészséges, járó emberré varázsolhatnálak, kérnéd?

Köszi, de nem. Nem tudnék egyik pillanatról a másikra átlépni abba az életbe, amelyben használom a lábaimat. Ha egyezkedhetnénk, azt kérném, jó, csettints, egy napra hadd próbáljam ki. Mert akkor már felvenném a magassarkút és abban illegnék-billegnék, megnézném, hogy megy. És táncolnék! Jó, tudom, azt ülve is lehet, léteznek is kerekesszékes táncosok, szép-szép, megható, de amikor két lábon csinálja az ember, mégis az az igazi. Nagyon szeretek táncot nézni. És még jobban szeretnék táncolni.

Pszichológusok mesélik, hogy vannak vak emberek, akik depresszióba esnek, miután visszanyerték a látásukat. Elveszítik az identitásukat: addig vakok voltak, utána pedig nem tudják, kik ők.

Egy barátnőm egyszer azt mondta – tök kedvesen –, hogy

persze, hogy nem akarsz járni, hiszen akkor te lennél a századik szőke, nagy mellű nő.

Én pedig nem akarok a századik szőke, nagy mellű nő lenni.

Az előbb beszéltük meg, hogy vannak neked ennél sokkal fontosabb értékeid is.

Igen, csakhogy egy csomó minden mégis a kerekesszékből fakad az életemben. Pontosabban: az, hogy ilyen lett a személyiségem, nagyban függött a kerekesszéktől.

Pár éve életveszélyes állapotban vittek kórházba. Ekkor lettél végképp kerekesszékes?

Ez egy folyamat volt. Nagyon sokat voltam kórházban, 13 éves koromig nagyjából állandóan. Korrekciós műtétekkel próbáltak helyrerakni, hogy minél ügyesebben tudjak járni. Huszonéves koromban kezdtem érezni, hogy ez nekem csak nyűg, ekkor kezdtem széket használni, ha utcára mentem. Amikor újságíróként kezdtem dolgozni, már csak széket használtam, legfeljebb a lakásban járkáltam mankóval. Volt hogy szabadúszóként öt helyre dolgoztam egyszerre, imádtam, folyamatosan mászkáltam, interjúztam, írtam. A kerekesszékesek alatt van egy úgynevezett dekubitusz párna, zselével vagy levegővel töltik meg, azért kell, hogy ne sebesedjen ki a feneked, ne legyenek felfekvéseid a folyamatos üléstől. A combomnál kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben, még csak sebes sem volt, inkább olyan érzés, mintha valami megnyomta volna. Szépen továbbgyűrűzött, hiába jártam vele orvoshoz. Fél év után vérmérgezést kaptam, szeptikus sokkal vittek kórházba, összeomlott a keringésem. Egyszer csak az intenzíven találtam magam, nem tudták, mi a baj, csak azt, hogy nagy. Iszonyú fájdalmaim voltak, tíz napig kezeltek az intenzívem, amikor kikerültem, mondták, hogy no, akkor tessék elkezdeni újra járni. Megtörtént az, amit a filmekben lehet látni: a gyógytornán összecsuklottak alattam a lábaim, és rájöttem, hogy nem tartanak meg többé. Volt egy kis sokk, aztán arra jutottam: itt a lehetőség. Beülhetek a székbe. Végleg, legálisan.

Legálisan?

Úgy, hogy nem kell többé győzködnöm magam, hogy járnom kell.

Kis Adrienn kerekesszékes újságíró

Forrás: Kis Adrienn magánarchívuma

Milyen érzés most az utcán közlekedni?

Vannak helyzetek, amikor azt érzem, hogy mindenki engem néz. Ilyenkor körbenézek: nem néz senki. Aztán van, hogy tényleg megnéznek, az esetek többségében hozzám is szólnak. Mégpedig ezt:

Mennyire jó már ez a rózsaszín kerekesszék!

Ez a szín életem legjobb döntése volt. Előtte volt zöld, lila, piros székem, de egyszínű még soha. Arra gondoltam, legyen alattam akkor olyan szék, amiről lehet beszélni.

És amihez hozzá lehet öltözni.

Pontosan! Na jó, nem, ennyire nem csajoskodva választottam színt, egyszerűen szeretem a pinket. Aztán rájöttem, hogy ilyen hatása is van: hozzám szólnak. Újságíróként megszoktam, hogy én beszéltetem az embereket, magánemberként élvezem, hogy ők jönnek oda. A legjobb, amikor a gyerekek néznek. Nagyon érdekes figyelni, hogyan reagálnak ők, és hozzájuk képest a szülők. Fontos lenne a kisgyerekek érzékenyítése, erre az általános alsó tagozat a legjobb időszak. Már kérdeznek, vicces és hülye, de nagyon fontos kérdéseik vannak. Gyakran találkozom gyerekekkel – az unokaöcséimmel, barátok gyerekeivel –, de a mai napig döbbenetes számomra, hogy mennyire természetesen kezelik. Imádom, hogy megállítanak, kérdeznek, beszélnek. De azért akkor sincs veszve semmi, ha felnőttként nem találkozott még valaki kerekesszékessel, én például tartok érzékenyítő tréningeket munkahelyeknek, és ezek is igazán nagy élmények. Hiszek abban, hogy akkor lesz egy fogyatékos hasznos része a társadalomnak, ha megtaláljuk a neki legmegfelelőbb munkahelyet, ahol valóban szükség van a munkájára. Ehhez viszont szükség van a vezetők érzékenyítésére, mert rajtuk múlik, hogy egy munkahely mennyire nyitott erre.

Mi a legnagyobb hülyeség, amit megkaptál, akár gyerektől, akár felnőttől, akár kérdés formájában?

Egy gyerek egyszer megkérdezte a hátam mögött, hogy mi a baja a néninek, mondták neki, hogy az, hogy öreg. Voltam vagy huszonhat. Ez azért rosszul esett, bár inkább röhögtem ezen is, meg itt nem a kérdés, hanem a válasz volt butaság. Igazán hülye kérdéseket egyébként a barátaim mernek feltenni. Újságírók sem szoktak, nem olyan bátrak, neked mondjuk most sikerült. Pedig olyan vicces sztorik kerekednek ezekből! Az egyik barátnőm kifejezetten azért szerepelt a podcastben, mert ő aztán megkérdez mindent: 

hogy húzom fel a harisnyámat, minek nekem gumicsizma, kell-e egyáltalán cipő, ha véletlenül beléd rúgnak és elnézést kérnek, miért nem mondod nekik, hogy ott te nem is érzel semmit… ilyenek.

Amúgy tényleg nem érzek semmit. Tudod, mit? Nincs is olyan, hogy hülye kérdés.

Kis Adrienn kerekesszékes újságíró

Fotó: Neményi Márton

Olyan van, amin megsértődsz?

Attól függ, kivel beszélgetek. Ha munkahelyi környezetben kérdeznek párkapcsolatról, szexualitásról, mosdóhasználatról, általában elviccelem. Ha olyan napom van, nem válaszolok. De ilyenkor sem mondanám, hogy megsértődök, hiszen nem egy gonosz megállapítást tettek…

Hogy lehet elviccelni a szexre vonatkozó kérdéseket?

Mindenkit izgat, hogy hogyan szexelnek a kerekesszékesek. Próbálom megérteni, miért fontos ez, én sem kérdezem meg az interjúalanyaimat erről.

Mert ők egészségesek, azt meg többé-kevésbé el lehet képzelni, egy kerekesszékes esetében nehéz. Az ember kíváncsi, ezt tudod jól, látod te is a bulvárcikkek kattintásszámait.

Igen, de akkor sem értem, miért téma ez, őszintén. Egyébként egy kezemen meg tudom számolni, hányszor merült fel a téma életemben, és erre büszke vagyok. Azt hiszem, nem sugárzok olyan jeleket, hogy erről érdemes a Kis Adrit kérdezni. Van egy határ. Közben pedig imádok flörtölni, és aki belemegy a játékba, az nyilván azért „meri” megtenni, mert félre tudja tenni, hogy én ülök.

Ezt, hogy „kérdezzetek bármit nyugodtan, nincs hülye kérdés”, a többi kerekesszékes nevében is üzened?

Nagyon jó kérdés. Azt hiszem, hogy igen. Azzal, hogy utána küldjétek hozzám azokat a kerekesszékeseket, akik nem hajlandók válaszolni.

Hogy ábrázolnak titeket a médiában? Segítségre szoruló nyomik? Hősök?

Erről szól a legutóbbi adás, imádtam felvenni, végre megtaláltam és kieresztettem a hangom, úgy éreztem: megérkeztem. Arról beszélgettem meghívott vendégemmel, Gáspár Judit dokumentumfilmessel, hogy általában hősként reprezentálnak minket, akik minden nehézség ellenére küzdenek, a cikkek, műsorok meg azt üzenik, „nézd meg, mennyire motiváló, érezd, hogy inspirál, hogy reggel felkel és lefőzi a kávét, hiába kerekesszékes!”. Mint újságíró értem, miért teszik ezt, kerekesszékesként viszont úgy gondolom, nem tesz jót az integrációnak. Ezzel kiemelik a „hősöket”, és pont nem azt érik el, hogy a járók belefolyjanak az életükbe, hogy természetes legyen a jelenlétünk. Azt persze sosem lehet majd elérni, hogy soha senki ne bámulja meg a kerekesszékeseket, mindig lesznek olyanok, akik rácsodálkoznak. Azt viszont igen, hogy ha megbámulnak minket, a következő gondolatuk az legyen: „hoppá, pont most olvastam valahol, hogy nekik sokszor segítségre van szükségük, meg is kérdezem, le tudja-e venni a Lidliben a polc tetejéről a konzervet”. Olyan jólesik, amikor megkérdezik, még akkor is, amikor azt mondom, nem, köszönöm! Általában ezt mondom, de nagyon figyelek, hogy odamosolyogjak közben.

Mondja ezt a kerekesszékes nő, aki végigcsinálta a Bamakót, hogy megmutassa, képes rá.

Pontosan. Én is kiemeltem és hősként mutattam meg magam, ezzel tisztában vagyok. A Bamako-rali egy nyolcéves történet. Nagyon akartam, pénzem nem lett volna rá, vágyam rengeteg, és amikor megkeresett egy szponzor, hogy fizet mindent, ha végig tudósítok, belementem. Úgy éreztem, ennyit megér nekem, hogy megvalósítsam az álmom. Üzlet volt. Miután hazajöttem, felhívott a PR-osom, hogy még hány helyre kellene mennem nyilatkozni, szerepelni. Ő az eladható terméket látta bennem, teljes joggal, én viszont besokalltam, a végén pedig – amikor már igazi kötelezettségeim nem voltak – elvágtam az egész történetet. Még egy interjú és vége, nincs tovább, mondtam neki. Nagyon összevesztünk. Azóta  nagyon kedves barátom. Szerencsére a szponzornak is elég volt, amit addig kihoztam ebből, és az ügynek is.

Az ügy márpedig az volt, hogy „ha nagyon akarod, bármire képes vagy, nézd meg ezt a nőt, kerekesszékben megcsinálta a Bamakót, neked mi a kifogásod?”.

Mindenki, de tényleg mindenki ezt írta, szó szerint, ahogy mondod! „Erején felül teljesít, hogy megvalósítsa az álmát, be akarja bizonyítani, hogy képes rá”, ésatöbbi. Egyetlen lap írta le, amit valójában mondtam, mégpedig egy kőkemény bulvármagazin. „Adri senkinek sem akar bizonyítani” – ez volt a cím, hatalmas betűkkel. Olyan boldog voltam! Én ugyanis ezt mindenhol elmondtam, de hiába, még úgy is ezt írták, hogy elkértem az interjúkat megjelenés előtt. Aztán egy idő után elengedtem, bánja a franc, gondoltam, nem akartam hisztis interjúalany lenni, hagytam, hogy írják, amit szeretnének.

Kis Adrienn kerekesszékes újságíró

Forrás: Kis Adrienn magánarchívuma

Végigmentél a Bamakón, a Várban élsz, sikeres újságíró vagy, pörögsz, szerepelsz. Nem félsz, hogy a többi kerekesszékes ezt úgy veszi le, hogy „nekem bezzeg tizedennyi sem sikerül”?

De, félek. Van bennem ezzel kapcsolatban önmarcangolás, állandóan visszajelzést várok a körülöttem élőktől, különösen a néhány kerekesszékestől, akit ismerek. Mindig hangsúlyozom, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagyok, van egy csodálatos családom, hihetetlen jó fej barátaim, és az állapotom sem vészes, nem én vagyok az átlag a kerekesszékesek között. A legfontosabb most az, hogy akárkit kérdeztem közülük, hogy jönne-e beszélgetni velem a podcastba, azonnal igent mondott. Mindig elmondtam, hogy kicsi ügy ez, rajtam folyatjuk át a történetet, de nem csak én szeretnék beszélni, jó lenne, ha eljönnének… Végig se hagyták mondani. Lelkesek, jönnek, még úgy is, hogy korábban már megmutatták magukat, aztán visszasimultak az életbe, ma már nagyon megválogatják hol szólalnak meg. Ezen egyébként szinte mindegyik kerekesszékes átesik.

Te sem leszel celeb?

Nekem továbbra is jólesik a szereplés időnként, szeretem megmutatni magam, de celeb biztosan nem leszek. A Bamako-rali után lehettem volna, de így utólag már nem is értem, hogyan voltam képes végigtolni azt a pár hónapot.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése