A friss aranyérmes Kopasz Bálint: „Nem voltak barátok, barátnő és buli sem”

nlc | 2021. Augusztus 03.
A kajakozó mindent feláldozott a sikerért.

„Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna” – nyilatkozta Kopasz Bálint kajakozó a győzelme után.

Tokió, 2021. augusztus 3. Az aranyérmes Kopasz Bálint (b) és az ezüstérmes Varga Ádám (j). (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Mint megírtuk, parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták.

„Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, mindennap ott volt mellettem, megfőzött mindenféle minőségi ételt” – emelte ki edző-édesanyja, Demeter Irén szerepét a győri kajakos, aki a magyar sportági szövetségnek is külön köszönetet mondott. „Nagy köszönet jár nekik, nagyon kitettek magukért, mindent megadtak és biztosítottak ahhoz, hogy ez az eredmény ma megszülethessen.”

(MTI)

Olimpia:

Exit mobile version