nlc.hu
Életmód

A világ legidősebb aktív erőemelője

Egy 100 éves dédnagymama a világ legidősebb aktív erőemelője

Az asszony korábban táncos, majd táncoktató volt, az erőemelést csak 91 évesen kezdte...
Súlyzó

Augusztus 8-án ünnepli 100. születésnapját a floridai Edith Murway-Traina, aki ebből az alkalomból hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legidősebb erőemelő versenyzője. Az asszony a mai napig is aktívan űzi a sportot, a legutolsó versenyén, 2019-ben pedig egészen pontosan 98 éves és 94 napos volt. Novemberben a saját rekordját készül megdönteni, akkor vesz majd részt ugyanis a koronavírus utni első erőemelő bajnokságán.

Az asszony korábban táncosként, majd táncoktatóként dolgozott, 91 éves volt, amikor egy barátnője elhívta az edzőterembe, hogy próbálja ki az erőemelést. “Amikor néztem a hölgyeket ahogy edzettek, nekem is fel kellene emelnem néhány súlyzót, és megtettem. Aztán ahogy rendszeresen járni kezdtem és rájöttem, hogy kihívást jelent a számomra, hogy mindig egy kicsivel jobb és jobb legyek. Nem sokkal később már a csapathoz tartoztam.”

Murway-Traina általában 20 és 70 kilogramm közötti súlyokat emel és már annyi trófeát nyert, hogy azok alig férnek el az otthonában.

“Előadóművészként és táncosként a taps mindig nagyon fontos része volt az életemnek. Minél több tapsot kaptam, annál boldogabb voltam. Amikor az emberek megtudják, hogy a kilencvenes éveimben ilyesmit csinálok, jobban felfigyelnek rám” mondta a szuperdédi.

via

A 100 éveseké a világ

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top