nlc.hu
Életmód

Huszonévesnek hiszik az 50 éves férfit

50 éves múlt, de feleannyinak sem látszik a férfi

Egészséges életmód, rendszeres bőrápolás és némi Botox – saját bevallása szerint ezekkel éri el, hogy évtizedeket tagadhat le a korából.

A brit Tristan Lee a személyi igazolványa, a jogosítványa és az útlevele mellett még a születési anyakönyvi kivonatát is mindenhová magával viszi, ugyanis folyton bizonygatnia kell az életkorát. A wellness coachként dolgozó férfi ugyanis már betöltötte az 50-et, de feleannyi idősnek sem látszik, sőt, gyakran előfordul, hogy kiskorúnak nézik. Saját bevallása szerint fiatalos külsejét elsősorban a szigorú bőrápolási rutinnak, az egészséges, vegán étrendnek és a rendszeres testmozgásnak köszönheti. Mindemellett nyolchavonta botoxoltat is, más, drasztikusabb szépészeti beavatkozást azonban saját állítása szerint soha nem végeztetett.

Tristan Lee

Néha azt sem hiszik el, hogy már nagykorú (Fotó: Profimedia)

„A bőrápolás legyen egyszerű, de azt végezd rendesen! 35 éve mindennap ezt csinálom, ezalatt mindössze öt napot hagytam ki. Lehetek beteg vagy ittas, akkor is megcsinálom. A fiatalos megjelenés az egészséges életmóddal kezdődik, ez az egészségügyi piramis alapja. Alvás, táplálkozás, testmozgás, bőrápolás és a stressz kontroll alatt tartása. Az olyan dolgok, mint a botoxinjekciók, a piramis tetején vannak” -– magyarázta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az emberek gyakran mondogatják, hogy csak a Botox miatt néz ki ennyire fiatalosan, ő azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az csupán rásegít mindarra, amit az életmódjával alapoz meg. 

Tristan Lee

Tristan Lee 43 és 49 évesen (Fotó: Profimedia)

Hozzátette azt is, hogy nem elsősorban az előnyös külső megjelenés, sokkal inkább az izomtömege és a mozgékonysága megtartása motiválja abban, hogy mindennap tegyen önmagáért. Ráadásul mindez nem kizárólag a külcsínről szól. „Nagyon játékos, nyitott, spontán vagyok, és azt hiszem, az emberek látják rajtam, hogy valóban fiatalnak érzem magam” – fogalmazott a férfi, hozzátéve, hogy mindennek árnyoldala is van. 

„Hátrányai is vannak a fiatalos kinézetnek, például, hogy az emberek azt hiszik, akkor már minden rendben van. De tegyük fel, ha randevúra megyek, mindig azt gondolják, hogy hazudok a koromról. A korombeliek nem tudnak mit kezdeni velem, mert túl fiatalnak néznek, a fiatalok pedig azért nem, mert túl öregnek tartanak. Azt hiszik, csaló vagyok. Voltam találkozókon, ahol úgy álltak hozzám: ki ez a gyerek? Vagy épp a patikában nem akarták kiadni nekem a gyógyszeremet, mondván, hogy az apámé a recept. Régebben, amikor még vásároltam alkoholt, ha nem volt nálam a személyim, ki sem szolgáltak. Az emberek nem vesznek komolyan, azt feltételezik, hogy hazudok. Szóval nem minden esetben előny.”

via

Még több genetikai lottónyertes

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top