nlc.hu
Életmód

Vivien és apja feltételezett gyilkosának barátsága

Összebarátkozott apja feltételezett gyilkosával Vivien

V. Vivien barátja és már a hivatalos kapcsolattartója lett annak a Dér Csabának, akit az édesapja megölésével vádolnak.
Börtön

A csantavéri mészárosként elhíresült Dér Csabát márciusban nem jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték többek között V. László megölése miatt. Az eljárás árnyékában azonban meglepő dolog történt: V. László lánya, Vivien jó barátja lett apja feltételezett gyilkosának – írja a Bors

Az egész valószínűleg azzal kezdődött, hogy miután az ügyben meghallgatták Vivient, a vallomása úgy meghatotta a csantavéri bérgyilkost, hogy egymillió forintot utalt támogatásként a lánynak. Viven akkor azt nyilatkozta, hogy Dér Csaba ezzel már többet tett érte, mint a saját apja, akivel életében mindössze kétszer találkozott.

A kapcsolatuk azonban nem állt meg itt: időközben jó barátok lettek, olyannyira, hogy Vivien már hivatalos kapcsolattartója Dér Csabának. Ez azt jelenti, hogy beszélhet vele telefonon, és meg is látogathatja a rácsok mögött. A férfi ügyvédje szerint a múlt héten a személyes találkozó is megtörtént.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/Donald Tong)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top