nlc.hu
Életmód

Jövőre vége a pandémiának a Moderna-vezér szerint

Moderna-vezér: jövőre vége lesz a járványnak, a fiatalokat háromévente, az idősebbeket évente kell majd újraoltani

A Moderna vezérigazgatója, Stéphane Bancel szerint 2022 közepére annyi vakcina fog a raktárakban állni, hogy akár az egész világot be lehet oltani velük, és ez a járvány végét hozhatja el.

Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban elmondta, hogy nem csalódott, amiért az amerikai gyógyszerengedélyeztetési hatóság, az FDA a harmadik oltások beadása ellen foglalt állást. Szerinte mindenkinek magára nézve kell mérlegelnie a kockázatokat. A saját családját példának felhozva szerinte a 72 és 84 éves szüleinek szüksége van emlékeztető oltásra a tél beállta előtt, míg a 19 éves lányának nem lesz szüksége rá. A hasonló vírusokkal szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok háromévente, az idősebbek évente tudnak újrafertőződni egy ilyen vírussal, szóval ehhez kell igazítani az emlékeztető oltások beadását is. Elmondta, hogy a Modernánál jelenleg egy olyan oltáson dolgoznak, ami egyszerre használható a hagyományos influenza és a koronavírus ellen – idézte a magyar Forbes.

Optimista a Moderna vezérigazgatója (fotó: Pixabay)

Optimista a Moderna vezérigazgatója (Fotó: Pixabay)

Szerinte az, hogy a Moderna hosszabb védelmet nyújthat, mint a Pfizer, annak köszönhető, hogy nagyobb dózisú hatóanyagot használnak a konkurensnél. Bancel azt is elmagyarázta, hogy az mRNS oltások miért nem okozhatnak hosszú távú mellékhatásokat:

A beinjekciózott molekulák fele négy órán belül lebomlik a szervezetben, a maradék pedig 48 órával később. Már évekkel ezelőtt megállapították független és ellenőrzött tanulmányok, hogy az mRNS-ünkből semmi nem kerül be a DNS-nukleotidba, ami hosszabb távon káros lehetne.

A vezérigazgató szerint az 5-11 éves korosztály oltásával gyakorlatilag szinte mindenki olthatóvá válik, és jövőre már annyi oltóanyag áll rendelkezésre, hogy a világon mindenki oltható lesz. Aki pedig nem oltatja be magát, természetes védettsége alakulhat ki, ugyanis nagy valószínűséggel el fogja kapni a nagyon fertőző delta variánst – amivel persze a súlyos megbetegedés kockázatát vállalja. Ez pedig hosszú távon ahhoz vezethet, hogy jövőre végre véget érhessen a pandémia.

A harmadik oltásról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top