nlc.hu
Életmód

Két díjat kapott Karikó Katalin

Két rangos díjat is átvehetett Karikó Katalin

Az mRNS-technológiáért méltatták Karikó Katalint.

A 205 éves amerikai kitüntetés, a John Scott Award Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman legújabb elismerése – idézi a Szegedi Tudományegyetem közleményét a 444.hu. A feltalálók különleges díját az Európában dolgozó Karikó Katalin helyett a férje vette át Philadelphiában. A biokémikus nemrég kapta meg a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t

Karikó létrehozta „a stabil és biztonságos mRNS-konstrukciót”, ami „lehetővé teszi a gén által kiváltott immunválaszt az emberi szervezetben” – idézi az SZTE. A laudáció szerint az amerikai orvos „munkásságával jelentősen hozzájárult az mRNS kifejlesztéséhez”. Így vált lehetővé „az emberi szervezetben a gén által kiváltott immunválasz”. A két tudós először 2005-ben publikált kutatási eredményei tették lehetővé az mRNS-alapú vakcinák rekordgyorsaságú kifejlesztését.

Nagy elismerés érte Karikó Katalint

Karikó Katalin, Fotó: ANDER GILLENEA / AFP

Egy nappal korábban a BioNTech cég csapata kapta az idei Deutscher Zukunftspreis (Német Jövő Díja) kitüntetést a “világ első covidellenes vakcinájáért”, az orvostudományban új korszakot nyitó mRNS-technológiáért, amely Karikó Katalin felfedezésein alapul.

A további kutatómunka támogatására szolgáló 250 ezer euró (91 millió forint) pénzjutalommal járó kitüntetést Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök adta át szerda este Berlinben a mainzi biotechnológiai cég négy vezetőjének, a három alapítónak (Özlem Türeci, Ugur Sahin, Christoph Huber) és az alelnöknek, a biokémikus Karikó Katalinnak, akit egyelőre még elkerült a Nobel-díj.

Még több hír a vakcináról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top