nlc.hu
Életmód

Adele nem adja elő ezt a dalt

Adele soha nem fogja előadni ezt a dalt élőben

Adele új albuma még friss és ropogós, ám máris van egy szám rajta, amiről az énekesnő kijelentette, hogy soha nem fogja előadni élőben.

Adele új, 30 című albumát tűkön ülve várták már a rajongói, hiszen a brit énekesnő dalait és koncertjeit hat évig nélkülözniük kellett. 2017-ben tartotta az utolsó turnéját Adele, majd egészen idén november 19-ig, az új album megjelenéséig teljesen elvonult a nyilvánosság elől és nem adott ki egyetlen új dalt sem.

A nagy csendben csupán a válásával és gigafogyásával kapcsolatban lehetett olvasni az énekesnőről, idén pedig úgy tűnik, újra beindította az életét: nemcsak új albummal tért vissza, hanem az is kiderült, hogy újra szerelmes, komoly párkapcsolatban él Rich Paul sportmenedzserrel. A rajongók egy emberként drukkolnak a szerelemnek, hiszen végigkísérték, milyen fájdalmas volt Adele számára a válása – ez a fájdalom meg is fogalmazódik több számban a 30 című albumon.

Adele akkor és most

Adele 2013-ban az Oscar-díjjal és 2021-ben (Kép: Getty Images)

Adele repertoárjában nem ritka a szakításról szóló ballada, gondoljunk csak a Someone Like You vagy a Hello című számaira, melyekkel a fél világot meghódította és zokogunk tőlük, mint egy kisgyerek. A saját elmondása szerint a két évvel ezelőtti válás is ihlette az új lemezt, melyen az énekesnő lelki gyógyulási folyamata és szoros kapcsolata fiával, Angelóval is megjelenik. Épp ez a személyes háttér az, ami miatt Adele pontosan tudja, hogy van az albumon olyan szám, aminek az érzelmeit nem akarja átélni többé, ezért soha nem is fogja előadni a színpadon élőben.

Adele új szerelme

Adele és új szerelme, Rich Paul (Kép: Getty Images)

A Spout Podcast interjújában árulta el az énekesnő, hogy a To Be Loved című dalt feleslegesen is várjuk tőle koncerteken, az életben nem fogjuk hallani az ő előadásában máshogy, csak ha betesszük az albumról a zenelejátszón. Azért épp ez a szám került ilyen parkolópályára Adele életében, mert ennek a szövegei szólnak arról a borzalmasan nehéz élethelyzetről, amikor az énekesnőnek döntenie kellett, hogy a saját és fia boldogsága érdekében felbontja a házasságát. Az interjú során Adele így nyilatkozott a To Be Loved dalról: „Csak párszor énekeltem el a dalt a felvételkor és vissza sem tudom hallgatni anélkül, hogy elérzékenyülnék. Úgyhogy nem fogom előadni élőben… Nem, soha.”

Kiemelt kép: Getty Images

Sztárok akkor és most:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top