Orbán Viktor 2019. februári évértékelőjén jelentette be, hogy minden 9. és 11. évfolyamos tanuló ingyen mehet kéthetes nyári külföldi nyelvtanfolyamra.
Az egyénileg vagy csoportosan utazó diákok külföldi nyelvi képzését minősített külföldi nyelviskolák, vagy partneriskolák biztosították volna. Mindezt a családok és a fiatalok számára a magyar kormány ingyenesen kínálta, azonban a pandémia az elmúlt években is meghiúsította a jól kidolgozott terveket – írja a Magyar Nemzet. Bartos Mónika, a programért felelős miniszteri biztos a lapnak azt mondta, hogy koronavírus-járvány miatt újabb egy évvel elhalasztják a középiskolások ingyenes külföldi nyelvtanulását.
Bartos közölte, hogy “a külföldi nyelvtanulási program kiemelt kormányprogramként a kormány egyik szívügye, amelyet a fiatalok és tanáraik biztonsága érdekében kiszámítható feltételek mellett kíván útjára bocsátani. Mindannyian bízunk benne, hogy 2023-ban már nem lesz akadálya a program megvalósításának.”
A Telex megjegyzi, hogy az eredetileg tervezett évi 90 milliárd helyett idén már csak 70 milliárd forint szerepelt a költségvetésben a programra, és hogy egy 2019-es felmérés szerint az érintett 140 ezer diák közül csak 90 ezren éltek volna a lehetőséggel, és szinte mindannyian csoportos úton vettek volna részt.