nlc.hu
Életmód

Bizarr: golyót találtak egy élő, kínai férfi fejében

Gyerekkorában fejbe lőtték, de nem merte elmondani a szüleinek, ez lett a vége

A kínai férfi megdöbbent, amikor kiderült, miért fáj annyira a feje.

Az Oddity Central írta meg annak a kínai férfinak az esetét, aki az utóbbi időben heves fejfájásra panaszkodott. Hsziao Csen (álnév), egy 28 éves shenzeni férfi, és gyerekkora óta véletlenszerű fejfájásoktól szenvedett, de az utóbbi időben ezek egyre gyakoribbá és súlyosabbá váltak. Chen először azt hitte, hogy a fájdalmat az okozza, hogy hétköznapokon nem alszik eleget, de az alvás nem jelentett megoldást, főleg, hogy a végén már aludni sem tudott, mert a fájdalom éjjelente nem hagyta pihenni. Végül annyira elfajultak a dolgok, hogy úgy döntött, kórházba megy, ahol az orvosok felfedezték a fájdalom meglehetősen bizarr okát. Az MRI-vizsgálat során ugyanis a Sencseni kórház orvosai egy furcsa tárgyat fedeztek fel Xiao Chen koponyájának bal oldalán.

agy, fejfájás

A kép csak illusztráció. Fotó: Getty Images

A vizsgálat során kiderült, hogy a kis tárgy nem más, mint egy fémgolyó volt, ezért a kórházi személyzet megkérdezte a beteget, hogy van-e ötlete, hogyan kerülhetett oda.

Érdekes módon Chen emlékezett arra, hogy amikor körülbelül 8 éves volt, a bátyjával otthon légpuskával játszottak, amikor a fegyver véletlenül elsült, és oldalról fejbe lőtte. Ő és a bátyja féltek attól, hogy a szüleik leszidják őket, ezért nem szóltak semmit, a sebet pedig eltakarta a haja, így a szülők vették észre. Ráadásul a seb nem volt túl fájdalmas, így végül elfelejtette.

Az orvosok azt mondták a 28 éves fiatalembernek, hogy szerencsés, hogy életben maradt, mivel a golyó nagyon közel volt a halántékához, de nem hatolt át teljesen a koponyáján, és nem találta el az agyat. A múlt hónap végén sürgősségi műtétre került sor, és a 20 éves, körülbelül 1 cm hosszú és körülbelül 0,5 cm átmérőjű golyót sikeresen eltávolították. Chent azóta hazaengedték, és otthon lábadozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top