nlc.hu
Életmód

Két segítője is akadt Lászlónak, a hajléktalan mérnöknek

Titkos jótevőknek köszönhetően újra otthonra lelhet a kutyáival egy kocsiban élő mérnök

Többen is jelentkeztek, hogy segítsenek Lászlónak és hű társainak.

Nemrég írtunk Lászlóról, aki egy szürke Suzukiban él két kutyájával, Jázonnal és Füleával. A 61 éves férfi korábban cégvezetőként dolgozott, tudását mérnökként és tanárként is kamatoztatta, de miután meghalt a felesége, akivel egy közeli utca villájában lakott, az élete rosszra fordult, kiforgatták a neki járó örökségből, kutyái miatt szállása is odalett, jelenleg is pereskedik emiatt. 

Kutya és gazdája

Képünk csak illusztráció (Fotó: Pixabay)

A hajléktalan férfi történetével foglalkozó Blikket az első cikk megjelenése előtt többen is megkeresték, hogy segítenek Lászlón. Egyikük egy Budapesthez közeli tanyájára fogadná be őt és kedvenceit, egy másik olvasónk egy, szintén a fővároshoz közeli nyaralóját ajánlotta fel. „Ezt az ingatlant csak a nagymamám használja, ő is csak nyáron. Arra gondoltam, hogy esetleg oda mehetne László a két kutyával” – írta. 

„Bármilyen segítség jól jönne, és elgondolkodom minden felajánláson” – mondta a férfi legutóbb, amikor az újságtól meglátogatták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top