nlc.hu
Életmód

Jáksó Lászlót nem ismerik a fiatalok

Jáksó László: „A fiatalok jelentős része azt sem tudja, hogy ki vagyok”

Nincs olyan műsor jelenleg, amiben szívesen részt venne.

Lassan két éve, hogy Jáksó László kilépve a rivaldafényből otthagyta a Sláger FM hallgatóit és programozónak állt. Az otthonról végezhető munka nagyon is kedvére való, egyedül és csendben dolgozik, ami szöges ellentéte annak, amit korábban csinált. Az egykori műsorvezető jól érzi magát új hivatásában, nem vágyik arra, hogy újra ünnepelt sztár legyen, hiába sorolták korábban a legismertebb televíziósok és rádiósok közé. Azzal is tisztában van, hogy a fiatalok már csak hírből ismerik nevét és arcát.

„Megeshet, hogy a fiatalok jelentős része azt sem tudja, hogy ki vagyok. Az internetes felhasználókat szerintem egyébként sem érdeklem, teljesen más a célközönségem. Az online platformoké a jövő, sőt a jelent is leginkább a különböző internetes csatornák uralják, a televíziózásnak és a korosztályomnak egyre inkább leáldozik. Meguntam a hülyéskedést, nem igazán látom a folytatást magam előtt” – mondta el a Storynak Jáksó László.

Jáksó László programozás

Jáksó László visszavonult a rivaldafényből (Fotó: Smagpictures.com / Szabolcs Birton)

Azt is hozzátette, hogy sem elhamarkodott kijelentést nem akar tenni, sem elzárkózni bármitől, de nincs olyan műsor, amit jelenleg elvállalna. „Az is lehet, hogy csak én öregedtem ki a szakmából, de már nem akarok vicceket mondani” – magyarázta az egykori megmondóember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top